Hirdetés

Gál Kinga hangsúlyozta, Magyarország kulcsszerepet játszik abban, hogy „a mi Európánkat, hagyományos keresztény értékeinket átmentsük a következő generációknak”, ehhez szükséges az összefogás a konzervatív erőkkel Európában és a tengeren túl is.

A Nyugat-Európában és az európai uniós intézményekben zajló folyamatokat látva úgy tűnik, a tőlünk már régen elüldözött marxista elvek és gyakorlatok most nyugaton leltek táptalajra, célkeresztjükben újfent a családok és a gyermekek állnak – jelentette ki.

Úgy vélte: „a valóságtól elszakadt balliberális elit a woke-ideológiájával már nemcsak a fizikai biztonságunkat veszélyezteti, hanem gyermekeink lelkét is”.

„A genderideológia és az LMBTQ-propaganda egyre erőszakosabb, a médián és a civil aktivistákon keresztül szexuális érzékenyítés címszó alatt indoktrinálják a gyermekeket” – fogalmazott.

Gál Kinga felhívta a figyelmet arra, hogy eközben kevésbé aggódnak az olyan, gyermekeket is fenyegető valós terrorveszély miatt, mint amilyen a múlt pénteki brüsszeli, Európai Parlamenthez közeli bombariadó, vagy az a fenyegetés volt, ami miatt három iskolát ki kellett üríteni.

Nem beszélnek arról, hogy Nyugat-Európa nagyvárosaiban mindennapossá lett az erőszak, nőknek este nem tanácsos kimenni az utcára, és engedik, de elhibázott migrációs politikájuk miatt már nem is tudják megakadályozni, hogy tüntetők félelmet keltő antiszemita szólamokkal vonuljanak az utcákon – tette hozzá.

Gál Kinga lényegesnek nevezte, hogy a magyarországi gyermekvédelmi törvény kimondja: sem álcivil szervezetek, sem oktatási intézmények, sem állami hatóságok, uniós szervek, kizárólag a szülők dönthetnek gyermekeink neveléséről.

„Népszavazáson erősítettük meg, hogy ebben a kérdésben nincs helye kompromisszumnak, Magyarország e tekintetben is egy biztonságos sziget maradt Európában” – közölte.

A kormánypárti politikus kijelentette, Brüsszel, a kintről pénzelt hazai baloldal támogatásával, a genderlobbi oldalára állt, hatáskörén túlterjeszkedve, jogi köntösbe bújtatott politikai támadást indított Magyarország ellen.

A luxemburgi biztos kimondta, az uniós pénzekről szóló megegyezésnek gátat szab a gyermekvédelmi törvény – tette hozzá Gál Kinga, aki ezt Magyarország térdre kényszerítésére irányuló nyomásgyakorlásként értékelte.

Rámutatott: „tisztán politikai zsarolás ez, amely az értékeinkről, a gyermekeinkről és Európa jövőjéről szól”.

„Ez szuverenitási kérdés és ma újra a szuverenitásunkért kell harcolnunk, mert Brüsszel jelenlegi, genderideológiát éltető politikája élet- és családellenes politika, ebben nem engedhetünk Brüsszelnek, nem engedhetjük be a genderideológiát iskoláinkba és óvodáinkba” – fejtette ki.

Gál Kinga azt mondta: bízik a konzervatív jobboldal megerősödésében, abban, hogy ez megsokszorozódott szavazatszámot és változást hoz a 2024-es európai parlamenti választásokon, és felerősödött, közös hangon hallathatják: ebből elég.

Ehhez minden egyes szavazatra szükség van Európa szerte, azon belül Magyarországon is – közölte a Fidesz alelnöke.

Korábban írtuk