Az intézet szerdán közleményében tudatta az MTI-vel, hogy nyolc megállapítást tett a jogállamiság brüsszeli helyzetéről.

Hirdetés

Értékelésük szerint a jog uralma helyett egyre inkább a jog figyelmen kívül hagyása és a joggal való visszaélés hatja át az EU működését.

Úgy fogalmaztak, hogy az Európai Parlamentben (EP) eluralkodott a büntetlenség kultúrája, miközben az EP szerződésellenesen bővítené hatáskörét a tagállamok rovására. Az Európai Bizottság pedig már nem a szerződések semleges őre, amióta a Juncker-bizottság megteremtette a politikailag motivált eljárások és döntések kultúráját – fogalmaztak.

Miközben az uniós intézmények és vezetőik a pluralizmus elkötelezett hívének mutatkoznak, kettős mércével mérik a tagállamokat és a különböző kisebbségi csoportokat, valamint figyelmen kívül hagyják a nemzetállamok vezetőinek, intézményeinek és a nemzetállami népszavazások véleményét – írták.

Korábban írtuk

A Nézőpont Intézet közölte: „a szerződéses jogkörök semmibevétele, az intézményes elfogultság, a kettős mérce, a korrupció, és a jogbiztonság hiánya” mind aláássa a jogállamisági elveket az EU intézményrendszerében.