Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

A közlemény szerint Budapest sokkal biztonságosabb például Londonnál, ahol mind nagyobb kihívást jelentenek a bűncselekmények és a terrorizmus a város demográfiai átalakulása és az idegen népesség arányának folyamatos növekedése miatt.

A brit fővárosban Sadiq Khan 2016 óta tartó városvezetése alatt a késelések száma 52 százalékkal, a rablásoké 59 százalékkal, a gyilkosságoké pedig 26 százalékkal nőtt, míg Budapesten ugyanezen időszak alatt 35,5 százalékkal, 45-ről 16-ra csökkent az emberölések száma. 2018-ban pedig az egy évvel korábbi esetekhez képest mintegy 10 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, köztük a vagyon elleni bűncselekményeké 26,7 százalékkal esett vissza – ismertették az adatokat.

Hozzátették, a magyar fővárosban a külföldiek által elkövetett bűncselekmények aránya nem jelentős köszönhetően a kormány következetes bevándorláspolitikájának, amelyben Tarlós István is partner. Ezzel szemben Londonban a bűncselekmények megnövekedett száma elválaszthatatlan a tömeges bevándorlás jelenségétől.

A közleményben kitértek arra is, hogy Budapest évek óta kedvelt idegenforgalmi célpont is, 2012-ben 4,8 millió turista kereste fel, ezzel az Euromonitor International felmérése szerint a világ 27. és Európa 7. leglátogatottabb városa lett. Az amerikai Forbes magazin szerint Budapest a 7. „legidillibb európai város”, a The Economist listája szerint pedig a világ 54. legélhetőbb városa, ezzel elfoglalva az első helyet Közép-Európában.