Hirdetés

– Néhány évvel ezelőtt a fővárosi kerületek többségében győztes baloldali pártok és az őket támogató sajtó mindenáron be akarták bizonyítani, hogy a leköszönő jobboldali polgármesterek iratokat semmisítettek meg. A vád végül blöffnek bizonyult. Ha jövőre megbukik V. Naszályi Márta, várható, hogy ezúttal tényleg nagyüzemben működik majd a hivatali iratmegsemmisítő az I. kerületben?

– A kérdés inkább az, hogy a törvényileg előírt dokumentumokat előállították, illetve a törvényes működés feltételei teljesültek-e az elmúlt négy évben. A jelek ugyanis arra engednek következtetni, hogy az önkormányzat működése mára totális káoszba fulladt, a budavári önkormányzat ad hoc jelleggel működik. Nem véletlen az sem, hogy négy év alatt négy jegyzőt fogyasztott el a polgármester, idén pedig az összes jogász felmondott a városházán. Nagyon komoly hiányosságokat takargatnak, ezért blokkolják több mint egy éve a kerület pénzügyi és jogi átvilágítását. A képviselő-testület külső könyvvizsgáló cég segítségét szerette volna igénybe venni, amely a hibák feltárása mellett megoldási javaslatokat is tehetett volna. A kerület rengeteget nyerhetett volna egy ilyen vizsgálattal, a polgármester asszony azonban megvétózta a kezdeményezést.

– Megteheti?

– Jogi eszközökkel halogatják az elkerülhetetlent. Pedig mulasztásos törvénysértést követnek el a blokkolással is. Bíróságra mehetnénk ugyan, de a pereskedés évekig elhúzódhat. Mire ítélet születik, V. Naszályi Márta már valószínűleg nem lesz polgármester. Pár hete fegyelmi eljárást indított ellene a budavári képviselő-testület, mert nem hajtja végre annak döntéseit. Tavaly szeptember óta a jobboldalnak újra többsége van a kerületben, azonban az első három hónapban a polgármester asszony mondvacsinált indokokra hivatkozva be sem engedte képviselői javaslatainkat a testület elé. Mindez annyira szembetűnő volt, hogy tavaly év végén a Fidesz–KDNP mellett az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a független képviselők közösen kezdeményeztek rendkívüli ülést a polgármesterrel szemben és módosították az SZMSZ-t, hogy ne tudja akadályozni a képviselő-testület működését. Azt hiszem, kevés olyan önkormányzat van, ahol a Fidesz–KDNP a baloldali pártokkal kell hogy összefogjon a polgármester ámokfutása ellen.

Korábban írtuk

– A baloldali összefogás ezek szerint megszűnt itt?

– V. Naszályi Márta nagyon agresszívan vezeti a kerületet. A polgármester a koalíciós partnerei javaslatait is lesöpörte az asztalról, ha nem az ő közvetlen köréhez kötődtek. Abban a három évben pedig, amíg a baloldal többségben volt, nem tettek semmit a kerület érdekében. Minden kizárólag a pozícióharcról szólt. A megvalósult fejlesztések kivétel nélkül állami beruházások voltak. Éppen ezért felfoghatatlan, hogy az előző fideszes városvezetéstől megörökölt tízmilliárd forintból mire költöttek el négymilliárdot. Mindezek ellenére a baloldali összefogás megmaradt, egyben tartja a bűntársi viszony. Tehát finoman szólva sem egy szeretetközösséggel állunk szemben, de az érdekeik azt diktálják, hogy megállapodjanak.

– A Párbeszéd hatalmas lehetőséget szalasztott el az I. kerülettel. Marketingszempontból sokat jelentett volna, ha egy jobboldali fellegvár élén sikert aratnak. Mi lehet a kudarc oka?

– Szerintem a polgármesterből és csapatából a szükséges képességek hiányoznak a kerület vezetéséhez. Egy drámai eset kapcsán pedig kiderült, hogy az alkalmatlanságukat érzéketlenség és talán egy kevés gonoszság is súlyosbítja. Egy kis tabáni cukrászda ügyvezetője daganatos betegség miatt kezelésre szorult. Nem volt lehetősége vállalkozása ügyeivel úgy foglalkozni, mint korábban. Közben lejárt a bérleti szerződése, de nem tudott róla. Korábban az volt a gyakorlat, hogy az önkormányzat megkereste a bérlőket, amikor új szerződésre volt szükség. A V. Naszályi Márta vezette önkormányzat nem követte ezt a hagyományt. Májusban lejárt a cukrászda szerződése, augusztusban hívták fel a bérlőt, hogy mivel nem kérték a hosszabbítást, jogcím nélküli használóként pluszdíjat számolnak fel, új bérleti szerződést pedig csak az addigi összeg másfélszeresével köthetnek. Azt tudni kell, hogy jogcím nélküli használók esetében exponenciálisan emelkedik a havi használati díj. Novemberre már 26 havi díjnak megfelelő összeg halmozódott fel tartozásként. A bérlő méltányos elbírálást kért. A polgármester gond nélkül behozhatta volna az ügyet a képviselő-testület elé, közösen találtunk volna megoldást. Ehelyett felszólította a vállalkozót, hogy fizessen vagy költözzön el. Végül a Fidesz–KDNP kezdeményezésére oldódott meg az ügy. Ez az eset csak egy példa az ezerből. Az önkormányzati működés nem csak a törvény betű szerinti betartását kívánja meg, ismerni kell a lakók és a bérlők helyzetét, igényeit. Alapvetően kis közösségről van szó a kerületben, kell és lehet mindenki számára jó megoldásokat találni. Sajnos a polgármester küldetéses marxistaként kizárólag politikai célokért küzdött, mindig nagypolitikai kérdésekben nyilvánult meg. Nekem azonban az a meggyőződésem, hogy a pártpolitikának nincs helye az önkormányzatok irányításában. Persze nem baj, ha egy városvezető világnézetileg elkötelezett, ez normális. Polgármesterként azonban függetlenül attól, hogy milyen pártállású a főváros vagy az önkormányzat vezetése, meg kell teremtenie az együttműködés feltételeit.

– Apropó cukrászda. Nemrég a Ruszwurm is konfliktusba került a kerülettel.

– A Ruszwurm cukrászda ügye is szövevényes történet, amiben nekem nem tisztem igazságot tenni. Az azonban biztos, hogy a cukrászdának be kell zárnia, pontosabban már régen ki kellett volna üríteni. A Ruszwurm Kft. az 1990-es évektől 2010-ig meglehetősen alacsony összegért bérelt két üzlethelyiséget az I. kerületi önkormányzattól. Amikor az előző vezetés racionalizálni akarta a bérleti díjakat, vita bontakozott ki a korábbi polgármester és Szamos Miklós, a Ruszwurm Kft. tulajdonosa között. Próbáltak megegyezni, de 2015-ig nem sikerült dűlőre jutni, így az önkormányzat fölmondta a bérleti szerződést. Az ügy 2019-ig húzódott, amikor a Kúria kimondta, hogy az önkormányzat döntése jogszerű, a Ruszwurmnak pedig 2016 óta nincs érvényes szerződése. 2019-ben elindult a kiürítési eljárás. Abban az évben azonban váltás történt a kerület élén, és V. Naszályi vette kézbe az ügyeket. Szamos Miklós szerint ekkor találkozott Váradi Lászlóval (V. Naszályi Márta férje), és a polgármester-jelölttel többször beszéltek, illetve Szamos Miklós szerint valamiben megegyeztek. Hogy milyen megállapodás történt, azt nem lehet tudni, az azonban tény, hogy a polgármesterváltás után két hónappal felfüggesztették a kiürítési eljárást. Ez már önmagában érdekes fordulat, hiszen kúriai döntés volt arra, hogy jogos a felmondás. Az is figyelemre méltó, hogy az elmúlt négy évben a Ruszwurm Kft. mindenféle engedély nélkül működhetett, miközben a polgármester azt mondta, nincs egyéni kedvezmény senkinek. Itt visszautalnék a másik cukrászda működtetőjére, aki betegsége ellenére is sokkal szigorúbb elbírálás alá esett. Nem mellékes az sem, hogy a Ruszwurm tulajdonosa nem fizetett bérleti díjat, így már több száz millió forinttal tartozik az I. kerületnek. A polgármester korábban többször terjesztett elő olyan egyezségeket, amelyek a cukrászda üzemeltetői számára lettek volna előnyösek. Szamos Miklós azt állítja, hogy a polgármester pénzt kért tőle, hogy megoldja a jogi problémát. Azt nem tudjuk, hogy létrejött-e a megállapodás, az viszont ismeretes, hogy a végén összevesztek, és Szamos Miklós kitálalt. V. Naszályi Márta pedig mindent tagad.

– Milyennek látja a Széll Kálmán tér helyzetét? Ez ma a város egyik legkoszosabb része. Ebben pedig jelentős szerepe van annak, hogy rengeteg hajléktalan költözött a környékbeli parkokba és a tér padjaira.

– Az életvitelszerűen utcán lakó emberek helyzetének rendezése nehéz ügy, sajnos nagyon másként látják a megoldást a politikai paletta jobb és bal oldalán álló szereplők. Én személy szerint meg vagyok győződve róla, hogy az a liberális felfogás, miszerint mindenki azt csinál, amit akar, hagynunk kell meghalni az embereket az utcán, mert nem avatkozhatunk bele az életükbe, tévút és vétkes hanyagság. Nehéz feladvány, de muszáj megoldani, a lakók és a hajléktalan emberek érdekében egyaránt. Mivel a Széll Kálmán tér három kerület közös felelőssége, elsősorban a XII. és a II. kerület polgármesterével kell megtalálni a közös nevezőt. De biztos vagyok benne, hogy a főváros és a kormány segítségére is szükség lenne. A hajléktalanokon való segítés szándéka mellett pedig tekintettel kell lenni a környéken lakók érdekeire is. Egy kisgyermekes apuka például nemrég arról panaszkodott, hogy a fia tanúja volt annak, amint egy részeg nő a földön ülve végzi a dolgát, mert képtelen felállni. Sajnos a Vérmező környékén is hasonló a helyzet. Nemrég szerveztünk ott egy nagytakarítást. Iszonyatos állapotok uralkodnak nyaranta. Részletekbe nem szeretnék belemenni, de közegészségi kockázat, ami ott történik.

– A 2024-es választások esélyt adhatnak az érdemi váltásra. Vannak-e eszközeik arra, hogy megakadályozzák addig a kerületi kassza esetleges kiüresítését?

– Amióta megtörtént a fordulat a képviselő-testületben, felbontottuk a felesleges tanácsadók és a különböző baloldali pártokhoz köthető ügyvédek megbízási szerződéseit. Ezzel jelentős összegeket spóroltunk meg. Persze megy a macska-egér játék, sok esetben a felbontott szerződéseket újrakötik, mi pedig újra felbontjuk. Vannak aztán olyan szerződések is, amikhez nem nyúlhat a testület. Ennek köszönhetően fizet a kerület Lamperth Mónikának havonta 600 ezer forintot tanácsadásért. Mindezek ellenére azon vagyunk, hogy az önkormányzat ne működhessen tovább a baloldali pártok kifizetőhelyeként.