A Murariu Ovidiu Daniel főügyész által aláírt, december 22-én keltezett dokumentum szerint az ügyészség marosvásárhelyi területi kirendeltsége a saját vagy más személy jogtalan haszonszerzése céljából elkövetett hivatali visszaélés gyanújával indított bűnvádi eljárást a polgármester ellen.

Hirdetés

A DNA szerint Gálfi Árpád a város képviselőtestületének jóváhagyása nélkül szerződött egy helyi ügyvédi irodával azzal a céllal, hogy az jogi szolgáltatásokat nyújtson a város peres ügyeiben. A korrupcióellenes ügyészek szerint a polgármester ezáltal a büntető- és késedelmi kamatokkal együtt több ezer lejjel károsította meg a várost.

Közölték, hogy Gálfi Árpád 2019. április 30-án írta alá a szerződést az ügyvédi irodával, majd ugyanabban az évben több rendben 5000 (380 ezer forint), illetve 7500 lejt (570 ezer forint) fizetett a szolgáltatásaiért. Az átirat szerint összesen öt alkalommal történt kifizetés, ezáltal a polgármester 27 500 lejjel (közel 2,1 millió forint) károsította meg az önkormányzatot, és az összeghez a büntető és késedelmi kamatok is hozzáadódnak.

Korábban írtuk

Az ügyben a polgármesteri hivatal három alkalmazottját is kihallgatták – közölte a DNA.

A vádhatóság az átiratban arról tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy károsult félként csatlakozhat a perhez, erről csütörtökön, rendkívüli ülésen döntenek az önkormányzati képviselők. Az MTI-hez eljuttatott határozattervezet szerint – amelyhez az említett DNA-átiratot is csatolták – a testület Ölvedi Zsolt alpolgármestert bízná meg az önkormányzat érdekeinek képviseletével.

A Székelyhon hírportál arról számolt be, hogy a független polgármester számos alkalommal a képviselőtestület elé terjesztette az ügyvédi iroda szolgáltatásainak igénybevételére vonatkozó határozattervezeteket. Az önkormányzati képviselők mindannyiszor elutasították ezeket, arra hivatkozva, hogy a polgármesteri hivatalnak saját jogi osztálya van e célra.

Gálfi Árpád a Székelyhonnak úgy nyilatkozott, hogy nem a saját, hanem a város érdekeit tartotta szem előtt, és a csütörtöki tanácsülésre ígért bővebb magyarázatot.

A jelenleg független polgármesterként tevékenykedő Gálfi Árpád először 2016-ban szerzett polgármesteri mandátumot a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös jelöltjeként. Mivel 2019-ben megromlott a viszonya az MPP-vel, a párt kizárta soraiból.

2020-ban a Marosvásárhelyen megalakított erdélyi regionális vegyespárt, a Szabad Emberek Pártja (POL) színeiben szerzett újabb mandátumot. 2021-ben bejelentette, hogy kilép a POL-ból, és függetlenként folytatja a munkát.