Csak a szokásos román trükk
Az úzvölgyi temető ügye átlépte saját földrajzi és politikai határait, messze túlmutat önmagán. Nem tudjuk, mi lesz a szomorú történet vége, de az már biztos, hogy a temető jövőre bekerül abba a centenáriumi megemlékezéssorozatba, amely a trianoni diktátumról szól majd, és amelynek hangulatát extrém magasságba akarja emelni Bukarest.
A román kabinet a védelmi minisztérium kezelésébe adta az úzvölgyi magyar katonatemetőt. Többen is azt hirdetik magukról, hogy tőlük származik a bölcs, a kedélyek megnyugvását ígérő ötlet. Így tesz például Viorica Dăncilă miniszterelnök asszony és a belügyminiszter, Carmen Dan is. Csak az a hiba, hogy a katonatemetők és a hősi emlékművek eddig is a román védelmi tárca felügyelete alatt voltak, hiszen a minisztérium ONCE (Oficiul Naţional pentru Cultul Eroilor, Hősök Emlékének Országos Hivatala) nevű fiókszervezetéhez tartoztak.
A bukaresti kormány most minden erejével igyekszik azt a látszatot kelteni, mintha ő kezdeményezné a konfliktus békés megoldását. Valójában a magyar Honvédelmi Minisztérium, illetve az ahhoz tartozó Hadtörténeti Intézet és Múzeum korábban már több alkalommal is hivatalosan megkereste román partnerét az úzvölgyi temető ügyében, de választ nem kapott. A hadtörténeti intézet a napokban ki is adott egy néhány soros nyilatkozatot arról, hogy ki is volt a rendezés kezdeményezője a valóságban.
Egyébként nem jó hír, hogy a román védelmi tárca lesz az úzvölgyi katonai temető fenntartója, kezelője. Mert így biztosak lehetünk abban, hogy az oda beültetett román betonkeresztek nem kerülnek ki onnan. Márpedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a temető eredeti állapotának visszaállítását kérte román kollégájától, Teodor Meleșcanutól. Ugyanezt követeli Kelemen Hunor, az RMDSZ vezetője is. Hogy nyomatékot adjon a szavainak, az RMDSZ csatlakozott is a Dăncilă-kormány elleni bizalmatlansági indítványhoz, annak ellenére, hogy elvileg együttműködési szerződés köti az országot irányító koalícióhoz. Egyébként a román külügyminiszter, Meleșcanu is követel. Méghozzá azt, hogy higgadjon le Budapest, ne tüzelje az erdélyi magyarokat. Ugyanezt kéri a kormánytól idehaza a Momentum is.
Tájkép csata előtt
Igaza volt Pászkán Zsoltnak, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértőjének, amikor azt nyilatkozta valamivel korábban, hogy számos narratíva létezik az úzvölgyi temető kapcsán. Ezeket nem tudjuk most végigvenni. Tény, hogy minden szereplő a maga érdekeit keresi. A román állam és kormány feltétlenül hazafiasnak akar mutatkozni. Folyamatosan forgatja a magyar kártyát. Az ottani tudományos akadémia LARICS nevű intézete például közvélemény-kutatást készített a pápalátogatás előtt. Ebből az derült ki állítólag, hogy a román emberek veszélyben érzik magukat, úgy látják, hogy Magyarország el akarja venni tőlük Erdélyt. És a pápalátogatás csak olaj lesz a tűzre… Kapzsik vagyunk, hasonlóan az oroszokhoz, tették hozzá a válaszadók.
Jó fél évvel korábban is hasonló közhangulat alakult ki, amikor a sepsiszentgyörgyi színház be akarta mutatni Székely Csaba Nem éppen 1918 című drámáját. (Ez Erdély elcsatolásának dátuma.) Nagy tüntetést szerveztek román hazafiak a színház elé, a demonstráció vezéralakjai felbukkantak a június 6-i úzvölgyi megmozduláson is. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint egykori titkosszolgálati tisztekkel, nyugdíjas katonákkal megtámogatva.
A román közvéleménynek az sem tetszett, hogy a június 6-i ortodox parcellaszentelés előtti napon Semjén Zsolt, a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes személyesen felkereste a temetőt, hogy tisztelegjen a magyar hősök emléke előtt. Mert szerényebb számítások szerint is több mint ezer magyar katona esett el az itt folyó harcokban az első világháború idején. Az ő testük került az úzvölgyi temetőbe, később temettek ide néhány katonát a második világháborúban is, a lényeg, hogy a helyet eddig nemigen háborgatta senki. Megúszta Ceaușescu nagy temetőfelszámolási kampányát is, ami természetesen csak a magyar emlékhelyekre fókuszált. És nem került be az évek óta folyó román temető- és emlékhely-rehabilitációs programba sem, de nem is kellett hogy bekerüljön, rendbe tette a magyar kormány.
Az itt folyó csata, a beözönlő román hadsereg megállításának és megfutamításának története nincs ott Románia dicsőséglistáján. A nemrég felállított betonkeresztekkel nemcsak a temető magyar jellegét akarták ellensúlyozni, de a sok román katona életét követelő vereség emlékét is tompítani szeretnék, mert az sehogy sem akar beleilleni a jövő évi ünnepségsorozat diadalittas hangulatába. Az állam 65 ezer lejt (4,5 millió forintot) adott Dormánfalvának (Dărmănești) az úzvölgyi temető románosítására. Még a Dăncilă-kormány elleni bizalmatlansági indítványba is bekerült, hogy a kabinet tudott Dormánfalva román polgármesterének készülő lépéséről, vagyis a temetőfoglalásról, de nem tett semmit.
Randevú Bukarestben
Persze nem a magyarokat félti az ellenzék, hanem súlyos belpolitikai küzdelem folyik, amiben minden momentumot fegyverré kovácsol a román politikai elit. Más lenne a helyzet ugyanis, ha a magyarlakta falu, Úzvölgye, amelyhez a temető tartozott eredetileg, nem néptelenedett volna el. Mert akkor nem gondolhatta volna azt a dormánfalvai román városvezetés, hogy csak úgy egyszerűen benyomul ebbe a térségbe, területhódító jelleggel.
Ne legyenek illúzióink, amíg élnek ott magyarok, addig – burkoltan vagy nyíltan – örökké előkerül a kérdés: kié Erdély? Székelyföld tartja magát, és ha Úzvölgye faluról van szó, akkor épp Székelyföld peremén járunk. Dormánfalva pont a betörésben találta volna meg a maga terjeszkedési számításait, a nagypolitika pedig örült volna, ha sikerül látványosan rést ütni a különben autonómiát követelő Székelyföldön. De a temető már a védelmi minisztériumé. A résütés így is megvan, de a látványosság nincs.
Az 1916-os úzvölgyi harcokban nagy veszteségeket szenvedett a román hadsereg. Az elesettek egy része egy távolabb eső román temetőben nyugszik, legtöbbjüket viszont a környező hegyek oldalában, jeltelen sírokban hantolták el, ott, ahol a halálos találatot kapták, és voltak holttestek, amelyeket átszállítottak a Kárpátokon túlra. A román média azzal a hamis állítással jött ki nemrég, hogy az úzvölgyi temető az 1926–27-es romániai hadisírrendezés nyomán létesült. Ez nem igaz. Hiteles dokumentumok, levéltári adatok szerint itt már 1916-ban szervezett, szertartásokkal kiegészített temetések folytak, a harcok magyar áldozatainak adták meg bajtársaik a végtisztességet. Erről nemrég egy korabeli fotó is előkerült.
A román média egy olyan állítólagos kimutatáshoz is hozzájutott a bukaresti védelmi minisztériumban, amely szerint összesen 1306 katona nyugszik az úzvölgyi temetőben. Románok, magyarok, németek, osztrákok, olaszok, oroszok és szerbek vegyesen. Furcsa, hogy az Agerpres hírügynökség viszont 1312 katonát említ az ONCE-től kapott információi alapján. Ez 149 ismert és nyolc ismeretlen román, 794 magyar, 108 német, négy orosz, három szerb, két osztrák, két olasz és 242 azonosítatlan nemzetiségű katonát jelent. Érdekes, hogy ide-oda csúszkálnak a számok ezekben a beszámolókban, de ha van egyáltalán bármiféle kimutatása a temetőről a román védelmi minisztériumnak, akkor miért nem adta át a budapesti hadtörténeti intézet kifejezett és többszöri kérésére? Különösen úgy, hogy a budapesti román katonai attasé ismereteink szerint kétszer is járt az ügyben fenn a budai Várban, a Hadtörténeti Intézetben.
Kovács Vilmos ezredes, az intézet parancsnoka felvetette, hogy nemcsak tárgyalnia kellene a két hadügyi tárcának a vitás kérdésről, de jó lenne, ha a megbeszélés az úzvölgyi temetőnél zajlana le, ahol mindjárt próbafeltárásokat is végezhetnének. Egy övcsat, egy zubbonygomb is mindent elárul. A román védelmi minisztérium mégis Bukarestbe hívta meg a magyar illetékeseket, a június 24. utáni napokban kerül sor a találkozóra. A magyar álláspont ismert: vissza kell állítani a temető régi állapotát.
Szétkenik a felelősséget
Utóiratként csak annyit, hogy a június 6-i ortodox parcellaszentelés kapcsán csupán egyetlen büntetőeljárás indul Carmen Dan belügyminiszter asszony szerint. Azok ellen, akik kitörték a temető székelykapuját. Amúgy igyekezett szétkenni minden felelősséget. Kijelentette, hogy a temetőnél kialakult konfliktusban mindkét fél felsorakoztatta szélsőséges erőit.
Jól néznek ki az erdélyi magyarok, ha a szélsőségeseik csak imádkozni és énekelni tudnak. Mert ők ezt tették a szentelés napján az úzvölgyi temetőnél. Grüman Róbert, Kovászna megye tanácsának alelnöke viszont máris kapott egy háromezer lejes (200 ezer forintos) büntetést a csendőrségtől mint a június 6-i magyar demonstráció egyik szervezője, mert nem jelentette be előre az imát, az éneket és az élőláncot… Mennyi lehetett ebből az ima és az ének?