Fotó: Csák János, Facebook
Hirdetés

Állandóság a változásban: nagyvállalatoktól a startup vállalkozásokig címmel tartott előadásában a miniszter beszélt arról: egy cég vezetésének identitással és vízióval kell rendelkeznie ahhoz, hogy a vállalat forrásokhoz juthasson elképzeléseihez a finanszírozótól.

Példaként hozta a Mol magyar olajipari csoportot, amelynek elnöke volt 1999-2000-ben. Elmondása szerint amikor a cég élére került, a Mol szétesőben lévő félszocialista társaság volt, és tevékenységének újjászervezéséhez szükség volt arra, hogy a vezetés lássa azt a lehetőséget, hogy a magyar vállalat megszerezheti a fordítókorong szerepet a logisztikában a Baltikum és az Adria között.

A miniszter szerint egy vállalat jövőképe akkor reális, ha valóságos emberi „jók” megteremtésén dolgozik, és mindenki tisztában van azzal, hogy milyen igény kielégítése a feladat.
A vállalati menedzsmentnek tudnia kell, hogy a világ összetettségét hogyan lehet egyszerűen elmagyarázni a munkatársaknak – hangoztatta.

Csák János kifejtette: a cégvezetés feladata, hogy definiálja, mire kell fókuszálni, mivel mindenre nincs emberi energia, sem fizikai erőforrás. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez csak az 5 százalékát teszi ki annak, ami egy jó vállalati menedzsment feladata, a 95 százalékot a következetes végrehajtás adja.

Korábban írtuk

Rámutatott: a jó vállalati vezetői képesség feltételezi az értelmezési és végrehajtási képességet egyaránt. Van vállalat, ahol az értelmezési képesség adott, de nem tudják megszervezni magukat, ilyen esetben a legjobb piacelemzés is nullát ér – jegyezte meg. Egy jó vállalati vezető viszont helyre tud tenni egy gyenge szervezetet, míg egy gyenge vezető a jó szervezetet is tönkre tudja tenni – fogalmazott előadásában Csák János.