Fotó: Csák János, Facebook
Hirdetés

Csák János a skót főváros New Club nevű közéleti intézményében tartott idei Skóciai Szent Margit Gálavacsorán felszólalva felidézte: Skócia Magyarországon született királynéja 930 évvel ezelőtt hunyt el, azonban „ma is él, most is itt van velünk”.

Csák János elmondta: az élet legfontosabb jellemzője az összekapcsolódás, a összetartozás, hiszen „ha nincs kapcsolatunk családunkkal, szomszédunkkal, miként viseltethetnénk szeretettel olyanok iránt, akik messzebb vannak, hogyan tartozhatnák össze nemzetünkkel”.

Szent Margit nyolc gyermekéből is olyan emberek váltak, akik hirdették a kapcsolat, az összetartozás fontosságát, és ez olyan becses érték, amelyet ma is tisztelni kell – fogalmazott a miniszter.

Kiemelte: a múltjukat nem tisztelő nemzetek és egyének nem tarthatnak igényt leszármazottaik tiszteletére.

Korábban írtuk

Hangsúlyozta: Szent Margit, aki Magyarországon született és ott töltötte jellemfejlődésének éveit, gyógyító és béketeremtő személyiség volt, nemcsak háborús időkben, de vallási értelemben is. Ezt a tevékenységét nem mások eltiprásával végezte, hanem úgy, hogy régi problémákra új megoldásokat kínált – mondta Csák János.

Szent Margit szervező egyéniség is volt, aki vallásilag, kormányzati és kereskedelmi szempontból is „rendbe tette Skóciát” – mondta a kulturális és innovációs miniszter a 11. századi skót király, III. Malcolm hitvesének emlékére rendezett hagyományos skóciai gálarendezvényen.

Hozzátette: mindehhez rendezett gondolkodásra volt szükség, márpedig Szent Margit elkötelezett keresztény volt, és a kereszténység morális és gyakorlati rendezettséget teremt az emberek gondolatvilágában.

Az ember akkor találhatja meg a helyét, ha tisztában van saját kilétével, ha tudja, hogy a teremtett világon belül hova tartozik, és Szent Margit ilyen volt – fogalmazott Csák János.

Hangsúlyozta: Szent Margit most is kapcsolatot teremt az emberek között időben és térben, és a mai törékeny világban ezt nagyra kell becsülni, nagyon nagy hálával kell nyugtázni.

Kijelentette: Skóciai Szent Margit igaz magyar és igaz skót volt, „és örök időkre velünk marad, ha megőrizzük emlékét”.