Család helyett janicsárok
Miért volt fontos a szocializmusban a hagyományos családmodell szétverése, miként alacsonyították az embert pusztán a termelést meghatározó statisztikai tényezővé? Miért vezetett törvényszerűen a kommunista gyermeknevelési modell a lélekszám csökkenéséhez, aminek a következményeit a mai napig érezhetjük? A Kopp Mária Intézet és a Szabadságvédő Alapítvány közös rendezvényén a XX. századi totalitárius diktatúrák családrombolását elemezték.„A családot a kommunista párttal kell azonosítani” – idézte a szovjet családügyi kódex megalkotója, Gohberg sorait Molnár Balázs, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) stratégiai elnökhelyettese. Egyúttal Lenintől eredeztetve a kommunista pártok azon törekvését, amely a hagyományos családmodell szétverésére irányult: „a nő rabszolga, a háztartás fojtogatja és lealacsonyítja, odaláncolja a gyerekszobához”. Ezen alapvetések káros hatásai a kutató szerint végigkísérték a kommunista-szocialista rendszereket: a hatóságok betiltották az egyházi esküvőt, a válást elég volt az egyik félnek kezdeményeznie, betiltották az örökbefogadást, az árva gyermekeket pedig afféle janicsárképzőkben nevelték, amelyekből nagy számban kerültek ki a későbbi Gulag-táborok őrei.
A rendezvényen felszólaló Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a Molotov–Ribbentrop-paktum, mindössze egy héttel Lengyelország megtámadása előtt, látványosan mutatta, mennyire együtt tudott működni egymással a két totalitárius rendszer, a kommunizmus és a nácizmus. Ahogy mindkettőben közös volt az is, hogy szét akarták verni a családot, mert az embereket nem személyiségekként, hanem csupán számokként kezelték, ahol a gyermek még gondot is jelenthetett például a szocialista munkaversenyek önkizsigerelő időszakában.
A politikus ennek kapcsán felhívta a figyelmet, napjaink szivárványos ideológiája is a diktatórikus rendszerekhez hasonlóan családellenes, az amerikai szélsőbaloldali tüntetések aktivistái pedig láthatóan nem rendelkeznek ismeretekkel a totalitárius rendszerek elnyomó jellegéről, ezért javasolta a magyar kormány, hogy az ENSZ is alapítsa meg a kommunizmus áldozatainak emléknapját.
A rendszer magyarországi pusztításairól szólva Molnár Balázs elmondta: az erőszakos iparosítással szétverték a többgenerációs családmodellt. 1960-ra a nők fele munkába állt, amit nem követett a bölcsődei, óvodai rendszer fejlesztése. 1956-tól ugyanakkor lehetővé tették az abortuszt, s mindennek következtében 1957-1966 között 1,642 millió magzatelhajtás történt. Ez évi 150-200 ezer esetet jelent, ami gyakran magasabb szám volt, mint a születéseké.
Fűrész Tünde, a KINCS elnöke a névadó Kopp Mária személyes érintettségéről is megemlékezett, akinek édesapját, a fővárosi képtár vezetőjét állásától megfosztották, mert nem értett egyet az egyházi iskolák államosításával, és családjával a Szentendrei-szigetre száműzték. Depressziója késztette később lányát a pszichológia, majd a családtudományok tanulmányázására, ahol munkássága során ismétlődően leszögezte: a család védőfaktort jelent az abban élők számára. Szüleinek hasonló meghurcoltatásáról beszélt a rendszerkritikus költő fiaként született Böjte Csaba, a nemesi rangja miatt az országot elhagyni kényszerülő Nádasdy Borbála és a Gulagról visszatért pár gyermekeként született Nagyné Pintér Jolán is.
A KINCS elnöke bejelentette: az idei év első hét hónapjában öt százalékkal haladta meg a születések száma az egy évvel korábbit. Rétvári Bence ezt „megfiatalodó hét hónapnak” nevezte az ország számára, ami annak eredménye is, hogy az elmúlt tíz évben a polgári kormány húsz új családtámogatási formát vezetett be, egyúttal két és félszeresre növelve a családoknak juttatott támogatások összegét.