Hornung Ágnes a Szülésznő hallgatók Dr. Hugonnai Vilma II. szakmai emlékversenyén azt mondta, az utóbbi években országszerte 9,1 milliárd forintból valósultak meg infrastrukturális fejlesztések 59 intézményben: szülőszobákat, gyermekágyas szobákat, szülészeti osztályokat, kórtermeket adtak át vagy újítottak fel.

Hirdetés

Továbbá 52 intézmény többezer dolgozója vett részt továbbképzésben, 18 intézmény pedig bértámogatást vehetett igénybe – tette hozzá az államtitkár.

Hornung Ágnes kiemelte, a magyar családbarát szemlélet Európában egyedülálló intézkedéseket eredményez, amelyeket szeretnének megóvni és továbbfejleszteni. 2010 óta több mint 30 féle intézkedést vezettek be, amelyek a teljes életutat lefedik annak érdekében, hogy a vágyott gyerekek megszülessenek – hangoztatta az államtitkár.

Példaként említette a bölcsődei férőhelyek számának növelését, amely hozzájárul a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, a 25 év alatti fiatalok és a 30 év alatti anyák szja-mentességét, a szintén 30 év alatti anyákra vonatkozó diákhitel-elengedést, valamint a csed 100 intézkedést, amelynek köszönhetően az édesanya korábbi fizetéséből csak az szja-t vonják le a csed ideje alatt.

Korábban írtuk

A támogatásoknak köszönhetően a gyerekvállalás ma már nem jelent elszegényedést – jelentette ki Hornung Ágnes.

Az államtitkár megköszönte a jelenlévő szülésznő-hallgatóknak, hogy ezt a pályát választották, mert mint fogalmazott, „az orvosok a szülésznők nélkül félkarú óriások lennének”. A verseny névadóját méltatva azt mondta, Hugonnai VIlma sorsa jól példázza, hogy vannak a történelemnek olyan időszakai, amikor a nőknek rendkívül elhivatottan kell küzdeniük céljaik elérése érdekében. Az első magyar orvosnőnek majdnem 20 évbe telt, hogy diplomáját elfogadják Magyarországon, és miközben ő türelmesen és kitartóan várt harcolt a nők társadalmi egyenjogúságáért is.

Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, a magyarországi nőképzés ügyének kiemelkedő alakja. Svájcban szerzett orvosi diplomáját Magyarországon sokáig nem tudta elfogadtatni, csak okleveles bábaként tevékenykedhetett, 18 év után sikerült diplomáját elismertetnie. Orvosi tárgyú írásai mellett a nők egyenjogúságának témájában is publikált, több nőknek szánt felvilágosító művet írt. Ismeretterjesztő előadásokat tartott, egyik alapítója volt az Országos Nőképző Egyesületnek, ahol ingyen oktatott egészségtant, gyermekgondozást, betegápolást, egy ideig az ő vezetése alatt működött a magyar bábák egyesülete.