Hornung Ágnes kifejtette, a befogadott kérelmek összege 83 milliárd forint, a családok átlagosan 26 millió forint hitelt igényelnek. Hozzátette, az igénylők kétharmada gyermektelen, ők a támogatásnak is köszönhetően vállalnak gyermeket.

Hirdetés

Az államtitkár elmondta, a csok pluszt az igénylő családok háromnegyede első közös otthonának megszerzésére költi.

„A csok plusz igénylések felfutása dinamikusabb, mint az eredeti csok bevezetésekor volt tapasztalható”

– mondta. Úgy fogalmazott, a legfrissebb, márciusi adatok is azt igazolják, hogy felülmúlja a várakozásokat a támogatás iránt mutatott érdeklődés.

Az interjúban arról is beszélt, hogy a csok plusz a kormányzat minden kívánt gyermek megszületését támogató családpolitikai alapelvét segíti. Továbbá komoly gazdaságélénkítő hatása van, a lakáshitel-igénylések harmada köthető hozzá. Kifejtette, a mostani államilag támogatott hitelek kiszámíthatók, biztonságosak és olcsók.

Korábban írtuk

„Már rég véget vetettünk a baloldal devizahitel-korszakának, amikor elvettek minden otthonteremtési támogatást a családoktól, és a kockázatos devizahitelekkel csaknem egymillió családot tettek tönkre”

– mondta Hornung Ágnes.

A csok plusz egyik feltételeként szabott házasságkötésekről azt nyilatkozta, hogy míg 2010-ben harminchatezren, addig tavaly már ötvenezren mondták ki a boldogító igent. Hozzátette, 2010 és 2023 között a válások száma harminc százalékkal csökkent.