Fotó: ShutterStock/Foto-berlin.net
Hirdetés

Nagyon kicsi az esélye annak, hogy az Európai Bíróság helyet ad az Európai Parlament által a Bizottság ellen benyújtott keresetnek, amely a Magyarországnak felszabadított 10 milliárd eurós forrással kapcsolatos döntésre vonatkozik – szomorkodott Katarina Barley.

Az EP alelnöke az Euractiv írása alapján az igazságügyért felelős belga biztos, Didier Reynders véleményére hivatkozott, aki kijelentette, a magyar kormány előrelépett a vitatott ügyekben, a döntéssel szemben pedig egyetlen biztos sem tiltakozott.

Barley tavaly publikált egy jelentést az alapvető jogok helyzetéről az Európai Unióban, amiben felszólította a vezetőket, hogy indítsanak eljárást Magyarország ellen, amelynek eredményeképpen megfoszthatnák hazánkat a szavazati jogától.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Mandiner oldalán.

Korábban írtuk