Hirdetés

Csárdi Antal (LMP) arról beszélt, hogy a kormány három fővárosi közterületet – a Podmaniczky, a Vörösmarty és a Széchenyi tereket – von állami tulajdonba és ad az V. kerület vagyonkezelésébe. Ezt a „törvényhozás szintjére emelt kalózkodásnak” nevezve annak bizonyítékaként értelmezte, hogy a kormány teljesen sajátjának tekinti a közvagyont és szerinte megmutatja azt is, hogy mit gondolnak az önkormányzatiságról.

Azt kérdezte, miért vesznek el három közterületet a fővárostól, terveznek-e máshol hasonlót, és tudják-e garantálni azt, hogy a rakpartok egy év múlva is a főváros tulajdonában lesznek.

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára válaszában Karácsony Gergely főpolgármester meg nem valósult választási ígéreteiről beszélt, majd úgy fogalmazott: „évi 400 milliárdból züllesztik” a fővárost, és Budapestből káoszváros lett.

Az állami közterület fenntartásra jó példaként Kossuth teret említette, de felhívta a figyelmet arra, hogy az V. kerületben a közterületek köztulajdonból kerülnek köztulajdonba, önkormányzati birtokból önkormányzati birtokba. Hozzátette: az V. kerületi önkormányzat az Egyetem tér példás fenntartásával bebizonyította, hogy jó gazdája tud lenni a közterületeknek.

Korábban írtuk