Fotó: youtube.com (képernyőfotó)
Hirdetés

A napilap emlékeztet: lassan három hete dagad az a botrány, amely a momentumos Cseh Katalinék korábbi családi cége körül alakult ki. Az ügynek súlyos politikai vetülete van: Cseh Katalin volt a vállalkozás ügyvezetője, amikor a cég budapesti olimpiára is hivatkozva pályázott – és utóbb nyert is – uniós pénzt, majd nem sokkal később a politikus komoly szerepet vállalt a NOlimpia kampányban, vagyis abban a politikai akcióban, amely végül megfúrta a játékok magyarországi megrendezésének lehetőségét.

Ezért is nevezték Cseh Katalint kétszínűnek, aki „játszik ide is, oda is”.

A Magyar Nemzet azt írja, ezenfelül kétségek merültek fel az egykori családi vállalkozás, a Pannónia Nyomda Kft. uniós pályázatainak és bizonyos közbeszerzések kapcsán is. A kételyeket akár hatósági eljárások is ellenőrizhetik, teszik hozzá, ugyanis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mellett a versenyhivatalhoz is érkezett már bejelentés a Cseh Katalin körül kialakult botrány cégügyei miatt.

„Hatósági bejelentés éppenséggel Cseh Katalin pártjának, a Momentumnak a gazdálkodása miatt is született, méghozzá nem is olyan régen” – áll a cikkben.

Ennek részleteiről a Magyar Nemzet cikkében olvashatnak.

Korábban írtuk