Fotó: MTI/Máthé Zoltán (archív)
Hirdetés

Tízéves a Békemenet, amelyet én csak a közös szívdobbanások felemelő jelenségének tekintek. Érinti a magyarok nagy többségét, engem két módon is. Az egyik, hogy egy olyan közösség tagja lehetek, amely egyedülálló Európában, hiszen itt az emberek a népfelség elve alapján, szabadon kifejezhetik azokat az érzelmeiket, amelyeket akár a kormány, akár az Európai Unió felé szeretnének megmutatni mint fontos üzenetet.

A másik, hogy a magyarok nagyon is tisztában vannak vele, hogy a szabadság kivívása, a függetlenségünk, szuverenitásunk megőrzése állandó, véget nem érő folyamat kell hogy legyen. Forradalmairól is híres nemzet a miénk, őseink, jelenlegi családjaink pontosan tudják, hogy mi történt 1848-ban vagy 1956-ban, amikor csak nagy véráldozatok árán vívhattuk ki a szabadságunkat, még rövid időre is. A Békemenetet is forradalmi tettnek, de persze csendes, mondjuk úgy, bársonyos akaratnyilvánításnak tartom. Egyébként a szabadság kivívása egy dolog… De sok esetben a szabadság megőrzése is forradalmat kíván, ha nem is mindig véráldozattal, bár vért kellett áldoznia érte a nemzetnek például 2006-ban is. A Békemenet feladata az is, hogy emlékeztessen bennünket: az őrzőknek mindig ébernek kell lenniük.

A Békemenet legnagyobb eredményének azt tartom, hogy a CÖF-CÖKA hívására legutóbb is 340 ezer ember jött el a rendezvényre a hivatalos adatok szerint. Úgy tűnik, hogy most, március 15-én akár kétszer annyian is lehetünk. Amikor az emberek immár tíz éve képesek és tudnak is egy ilyen és ekkora közösséget alkotni, az jelzés a nemzetközi színtérnek is. Fontos érték lett a Békemenet, amelyet akár hungarikumnak is nevezhetünk.

A magyar civilek feladata, hogy a nemzeti és keresztény alapokon álló kormányuk mögé álljanak, de van még egy másik küldetésük is. Utat kell mutatniuk azoknak az európai társadalmaknak, amelyek – akárcsak a magyarok – nem a nagy, föderális, központilag irányított államban, hanem a független nemzetek okos és erős szövetségében hisznek. A Békemeneten megjelenő magyarok egész Európának üzennek, a rendezvényen már megjelennek a lengyel, az olasz, a spanyol és még ki tudja pontosan mely nemzetek fiai is… A határainkon túli magyarokról nem is beszélve! Hiszek benne, hogy a Békemenet komoly és szigorú figyelmeztetés is a brüsszeli vezetés számára. Emberekről, társadalmakról beszélek, akik a népfelség elve alapján akarnak dönteni közösségük, de egyben Európa sorsának nagy kérdéseiről.

Korábban írtuk