Deustch Tamás azt mondta: a bizottság az EU-ban példátlan módon 2010 óta már harmadik alkalommal vizsgálódott Budapesten, és most is a politikai nyomásgyakorlás fokozása érdekében jöttek, hogy Magyarországot bele lehessen kényszeríteni, „préselni” az ukrajnai háborúba.

Hirdetés

Emellett – folytatta – Brüsszelnek az sem tetszik, hogy a Magyarország polgárai népszavazáson mondtak nemet az illegális migrációra, illetve, hogy Magyarország egy nagyon szigorú gyermekvédelmi törvénycsomagot fogadott el, nemet mondva a kiskorú gyermekek szexualizálására. Ezzel szemben Brüsszel „migránssimogató” álláspontot vár el a tagországoktól, a „genderideológiai őrületet” pedig követendő magatartássá, normalitássá tenné Európában – tette hozzá.

Mi ezzel szemben azt mondjuk: no war, no migration, no gender. Ebből nem vagyunk hajlandóak engedni – jelentette ki.

Hangsúlyozta: az Európai Parlament és annak egyetlen szakbizottsága sem felettes szerve Magyarországnak, nem egy hatóság, amelyik kötelező érvényű döntéseket hoz. Ezért, – folytatta – nem fogadják el azt az eljárást, amelynek során Brüsszelből ideutaznak más országok európai parlamenti képviselői, és „elmondják, hogy a magyar polgároknak, mit hogyan kéne csinálni. Hozzátette: több tiszteletet várnak el az Európai Parlament valamennyi tagjától, így az költségvetési ellenőrző bizottságának tagjaitól is.

Korábban írtuk

Ennek alapján úgy vélte: ”nem oszt, nem szoroz„, amit a bizottság politikai nyomásgyakorlása keretében csinált. Szerinte az elmúlt napok tapasztalata is az, hogy a tagokat nem érdeklik a tények. A magyarokat pedig nem érdekelik a bizottság hazugságai, csúsztatásai, vádaskodásai – jegyezte meg.

Úgy fogalmazott: ”ennek a politikai akciónak a lufija ma a zárósajtótájékoztatón ismét kipukkadt„.

Arra is kitért: 2004 és 2010 között, amikor az ”európai baloldal elvtársai„, a magyar baloldal volt kormányon, az EU egyetlen szakbizottsága sem vizsgálódott Magyarországon, holott ”brutális korrupciós ügyek„ voltak ebben az időszakban, így például a 4-es metró botránya, ahol az EU csalás elleni hivatal 160 milliárd forintot ellopását állapította meg. Hozzátette: az emberi jogi helyzetet sem tartották megvizsgálandónak ebben az időszaban, pedig 2006-ban ”rendőrterror tombolt„ Budapest utcáin.