Az iskolák 34,4 milliárd forint értékben pályázhatnak digitális kompetenciafejlesztésre egy uniós program keretében – közölte a digitális oktatás tartalomfejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Czunyiné Bertalan Judit elmondta, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében elnyerhető támogatás révén a tanárok képzésére, továbbképzésére, eszközbeszerzésre, illetve tantermi kommunikációs eszközök beszerzésére, telepítésére lesz lehetőség.

A kormánybiztos ismertetése szerint, a pedagógusok képzése, továbbképzése túlmutat majd egy egyszerű informatikai, számítástechnikai képzésen, hiszen egy átfogó módszertani képzést nyújt majd a napi munkához. Ezen kívül a program mintegy negyvenezer eszköz beszerzésére is lehetőséget nyújt, továbbá a tantermi kommunikációs eszközök megvásárlására, telepítésére is lehet pályázni – fejtette ki Czunyiné Bertalan Judit. Jelezte: az iskolák digitális infrastruktúra-felmérése megtörtént.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kiemelte, mára fontossá vált az iskolák digitális fejlesztése, és az informatikai eszközöket készségszinten kell tudniuk használni a gyerekeknek.

Emlékeztetett, a múlt év végi fejlesztés révén 1608 iskolába 45 ezer PC, 23 ezer monitor, 1600 szerver és egyéb eszköz beszerzése segítette az iskolák informatikai eszközökkel való ellátottságát.

Rétvári Bence azt mondta, a mai diákok kétharmada a jövőben olyan munkakörben fog dolgozni, amely ma még nem létezik, amelyet még nem ismerünk, és ezek betöltéséhez szükséges tudást digitális eszközökön keresztül fogják megszerezni, ezért is lényeges a készségszintű ismeret ezen a téren.

Czunyiné Bertalan Judit elmondta még, a pályázatot a fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ benyújtotta, a jogosultsági vizsgálaton túlesett, és jövő évben megkezdődik a program végrehajtása.

MTI