A DK tavaly szeptember 28-án nagy csinnadrattával jelentette be, hogy Dobrev Klára hivatalosan is megalakította árnyékkormányát. A téma sokáig uralta a politikai közbeszédet, amire Gyurcsány Ferencék rá is erősítettek azzal, hogy az igazi Kormányinfó mintájára, nagyjából kéthetente ők is elkezdtek úgynevezett árnyékkormányinfókat tartani – ezeken pedig részt vehettek és kérdezhettek a média munkatársai is. Ilyenre azonban több mint két hónap után csak ma kerül sor, az utolsó, sajtónyilvános árnyékkormányinfót ugyanis november 14-én tartották meg Dobrev részvételével.

Hirdetés

Azóta az árnyékkormány tagjai, illetve Gyurcsány Ferenc felesége is csupán videóüzenetekben közölte mondanivalóját. Dobrevet azonban ma sem lehet kérdezni, az árnyékkormányinfót ugyanis Molnár Csaba és Kálmán Olga tartja.

A korábban az Európai Parlament alelnöki tisztét is betöltő, jelenleg is EP-képviselő Dobrev hallgatása feltűnő módon egybeesik a brüsszeli korrupciós botránnyal, ami december elején – azaz az elvileg következő árnyékkormányinfó idején – robbant ki, amikor kiderült: a belga hatóságok négy, az Európai Parlamenthez köthető embert tartóztattak le egy Katart is érintő korrupció és pénzmosás ügyében folytatott nyomozás részeként. Az eljárás során őrizetbe vették az EP alelnökét, a görög szocialista Eva Kailit, aki mellett a belga szocialista Maria Arena és Marc Tarabella irodáiban razziázott a rendőrség, és összesen hatszázezer eurónyi készpénzt, számítógépeket, illetve mobiltelefonokat foglaltak le.

Noha a brüsszeli korrupciós botrány egyre csak dagad, és egyre szélesebb kört érint, Dobrev Klára, illetve árnyékkormányának tagjai a mai napig egyetlen szót sem ejtettek az ügyről, gyakorlatilag úgy tesznek, mintha nem is létezne.

Korábban írtuk

Mindezt a napokban Deutsch Tamás is szóvá tette. – Hová tűnt Gyurcsány Ferencné? Kirobbant ez a korrupciós ügy, és az árnyékkormány árnyék-miniszterelnöke a nyilvánosság előtt hetek óta nem szerepel, Brüsszelben és Strasbourgban hírét-hamvát nem lehet látni – fogalmazott a Fidesz EP-képviselője a Hír TV-ben.

Tisztújító kongresszus

Gyurcsány Ferenc a kongresszuson, február 5-én, vasárnap mondja el 19. évértékelőjét – írta közleményében a párt. Az eseményen többek között tisztújítást tartanak, arról, hogy a DK elnökének kihívója akadna, nincs hír. Emlékezetes: a párt legutóbbi, október 29-i kongresszusán Dobrev Kláráé volt a főszerep, férje pedig semmilyen szerepet nem vállalt.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.