Dömötör Csaba bejegyzésében az áll, hogy a szlovén baloldal a „sunyulós-tagadós-terelős” megközelítés helyett nyílt lapokkal játszik: a belügyminiszter azzal indokolja az egészet, hogy „a migráció a modern társadalmak része, ezért a leghatékonyabb migrációs politika a biztonságos és legális migráció biztosítása”.

Hirdetés

Létrejön egy új testület is, amely azon dolgozik majd, hogy legyenek új biztonságos migrációs útvonalak, és könnyebben lehessen hozzájutni az engedélyekhez és a nemzetközi védelemhez – tette hozzá.

„Jó, ha figyelünk a szlovén példára. Azt csinálják, amit hazai elvtársaik csinálnának, ha a kormányrúd közelébe jutnának” – fogalmazott Dömötör Csaba. Emlékeztetett: sok éve van velünk a migrációs vita, de ez nem jelenti azt, hogy veszített jelentőségéből. Ráadásul a háború hatásai (például az élelmiszerárak növekedése) miatt a következő hónapokban nagyobb nyomásra számíthatunk – fogalmazott.

Január 1. és június 6. között tavaly 47 ezer határsértőt fogtak el a déli határnál, idén már 110 ezret, tehát kétszeresére nőtt az illegálisan érkezők száma, és az elfogott embercsempészeké is 92 százalékkal – emelte ki az államtitkár.

Korábban írtuk

Hozzátette, hogy ezért is van szükség az új határvadász egységekre. „A határok védelmének sok feltétele van, de ami az egyik legfontosabb: nem szabad visszaengedni a baloldalt a kormányzásba” – hangsúlyozta Dömötör Csaba.