Arra kérjük a baloldalt, hogy ne vegyék semmibe az egészségügyi dolgozók erőfeszítéseit.Nekik most nem a baloldal politikai nyilaira van szükségük, hanem támogatásra. A kormánytól ezt meg fogják kapni.

Gepostet von Fidesz am Montag, 28. September 2020
Hirdetés

A DK politikusa az ingyenes koronavírus-tesztekről szóló népszavazásról beszélt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

Oláh Lajos (DK) arról beszélt, hogy a DK népszavazást kezdeményezett a koronavírus-tesztek ingyenessége érdekében, mert álláspontjuk szerint a járvány a következő hónapokban súlyosbodni fog, ezért kell, hogy legyen pénz az életmentő tesztelésre, főként ha olyan dolgokra is van forrás, mint például a vadászati kiállítás.

A képviselő egy konkrét budapesti esetről számolt be, amikor a háziorvos nem látta szükségesnek a teszt előírását, azonban az érintett által saját költségen elvégeztetett teszt alapján bebizonyosodott, hogy az illető koronavírusos. Hangsúlyozta: az emberek anyagi kizsigerelése a 20 ezer forintos teszt.

Korábban írtuk

Fotó: MTI, archív

Dömötör Csaba: a Gyurcsány-párt álhírjáratán továbbra sincsen fék

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy értékelt: a DK újra az orvosokat támadja, és ha ők lennének kormányon, akkor a tesztekért és az egészségügyi ellátásért is fizetni kellene. Az lenne a kizsigerelés – jegyezte meg.

Úgy fogalmazott: a „Gyurcsány-párt álhírjáratán továbbra sincsen fék”, a népszavazási kezdeményezés pedig egy tudatos félrevezetési kísérlet, hiszen az eddig elvégezett több mint 700 ezer teszt túlnyomú többsége ingyenes volt.