Fotó: YouTube (képernyőfotó)
Hirdetés

Dúró Dóra (Mi Hazánk) értékelése szerint a kormány tetteivel rendre kiszolgálja a globalisták érdekeit, holott a magyar jövőt kellene építenie. A kormány a koronavírus-járvány idején értelmetlen lezárásokat vezetett be, az oltásokat erőltette, és ennek Magyarországon a mai napig nincs következménye, holott Nyugat-Európában számos példa van arra, hogy ezt nem hagyták szó nélkül, nyomozások és kártérítési perek indultak – mondta.

Kijelentette, a kormány letette a fegyvert Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban is, a magyar adófizetők pénzét átutalják ennek a korrupt, magyarellenes rezsimnek.

Azt mondta, a lakosságcsere Magyarországon is megkezdődött, vendégmunkásokat telepítenek az országba, magyar munkavállalókat rúgnak ki, helyükre harmadik világbelieket vesznek fel.

Magyarországon a legszigorúbb a szabályozás

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a koronavírus-járvány alatt a korlátozások és az oltások életeket mentettek, és sajnálja, hogy ezt a képviselő kétségbevonja.

Korábban írtuk

Az ukrán kérdésről szólva azt mondta, komoly eredményt sikerült elérni azzal, hogy évenként felülvizsgálják, hogyan költik el az Ukránok a támogatást.

A vendégmunkásokkal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon van a legszigorúbb szabályozás Európában, csakis akkor lehet külföldi munkavállalót alkalmazni, ha arra nem találnak magyart.

A gödi gyárról közölte, a polgármester feljelentést tett, mert vagy arról van szó, hogy környezetkárosítás, vagy arról, hogy rémhírterjesztés történt.

Dömötör Csaba felszólalása végén azt javasolta a Mi Hazánk képviselőjének, ne járják a baloldali pártok útját.