Ebből még baj lehet... 2.

Ez a hír járja például arról az előírásról, amely szerint ha az úgynevezett ökológiai vagy Natura 2000 gyepterületeiket kaszálással hasznosító gazdálkodók hozzá akarnak jutni ahhoz a támogatási összeghez, amelyet korábban megkaptak, akkor olyan – úgynevezett alternáló – kaszákkal kell kaszálniuk a gyepterületeiket, amilyennel a magyar gazdák túlnyomó többsége nem rendelkezik, és amelyek beszerzése tetemes költséggel jár. Ráadásul úgy, hogy nagyon sok gazdálkodó az elmúlt években cserélte le a korábbi dobos kaszáját korszerűbb, úgynevezett diszkesre, és most dönthet, hogy ezeket is félretéve egy harmadik típusú kaszáért fizet-e ki több millió forintot, vagy elesik a korábbi támogatás összegének mintegy harmadától. A gazdálkodók pedig dohognak, hogy ki lehetett az az idióta, aki ezt kitalálta… De ugyanez igaz az állattartási szabályokra is, amelyek nemcsak a magyar gazdálkodói gyakorlattól és realitásoktól idegenek, hanem az Európai Unió más országaiban létező állattartási gyakorlatot és előírásokat ismerő szakemberek szerint más országok gyakorlatánál is sokkal bonyolultabbak.

Valószínűleg ugyanilyen túllihegés (a későbbiekben még részletesen kifejtendő vidékfejlesztési támogatásoknál), hogy miközben a közbeszerzési törvény egyértelműen előírja, hogy milyen értékhatárok fölött milyen beszerzési eljárást kell alkalmazni, és az értékhatár alatti beszerzésekre semmilyen jogszabályi előírás nem vonatkozik, a felhívások egészen kis összegű beszerzések esetén is megkövetelik több árajánlat bekérését (ez egyébként nemcsak a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokra, hanem a teljes támogatási rendszerre igaz). És miközben mindenki tudja, hogy az egész ország, politikai hovatartozástól függetlenül, az ajánlatkérések túlnyomó többségénél több mint három évtizede azt játssza, hogy a kiválasztott szállítóját egy nyertes és az aktuális felhívásban előírt számú vesztes árajánlat szállítására kéri, ezt a mindenki számára fölösleges munkát a támogatási rendszer nem tudja elengedni. Sőt, az előírások folyamatos szigorítása azt eredményezi, hogy mindenkinek egyre több munkájába kerül az értelmetlen papírozás, miközben a gyakorlat semmit nem változik.

Ha tehát sok mindenben az Európai Unió is a ludas, nagyon nem mindegy, hogy a magyar szabályozás és hivatalnoki gyakorlat az Európai Unió lehetetlen előírásait tompítani igyekszik-e, vagy éppen rájuk tesz még egy lapáttal. Nálunk az utóbbi a helyzet. A parasztnak sokszor az az érzése, hogy a kérelmét elutasító vagy a támogatás összegét jelentősen csökkentő hivatalnokok nem őt képviselik, hanem vele szemben az Európai Uniót, teljes egészében szembemenve a miniszterelnök által sokszor megfogalmazott politikai elvárással. Van olyan államkincstári ügyintéző, akit az állattartók csak Halálosztónak hívnak, és aki a hírek szerint kifejezetten szeret büszkélkedni azzal, hogy milyen szigorúan jár el, és hány kérelmet utasított el eddig. A bonyolult jogi érvelésre való rákérdezést pedig azzal a legegyszerűbb elintézni, hogy ez, uram, „uniós előírás”.

Ha egyáltalán van kinél rákérdezni bármire. Az adminisztrációs feladatok és a jogszabályi környezet mellett ugyanis az intézményrendszer is teljesen átláthatatlan egy gazdálkodó számára. Teljes rejtély, hogy valójában hol születik meg egy-egy döntés az irányító hatóság, a Magyar Államkincstár és a folyamatba bevont megyei kormányhivatalok között. Kihez kell fordulni kéréssel, panasszal? Természetesen ennek is van hivatalos útja, minden panaszt (eljárástól függően kifogást, illetve fellebbezést) a miniszternek kell címezni, de az elbírálásával nyilván nem a miniszter bíbelődik. Azt nem tudni, hogy akkor ki, a gazdálkodó pedig csak azt érzékeli, hogy a kifogásoknak a vonatkozó rendeletben előírt 30 napos elbírálási határideje ellenére sokszor csak két év (!) után érkezik valamiféle válasz. Közben esélye sincsen, hogy az ügyének bárkinél utánakérdezzen, telefonos ügyfélszolgálat nincs. Pontosabban van, de a telefonvonal másik végén ülő hivatalnok semmiről nem tud felvilágosítást adni, az illetékes ügyintézőt pedig – ha a levélen egyáltalán ügyintéző fel volt tüntetve – nem lehet elérni, a telefonközpontos kolléga nem kapcsolja, illetve nem kapcsolhatja. Így a gazdálkodó semmilyen kérdésével nem tud kapcsolatba lépni az ügyintézőjével, ami különösen sok gondot okoz egyes támogatási és kifizetési kérelmek hiánypótlása esetén. Az előírt hiánypótlás ugyanis gyakran nehezen érthető, de a pótlásra kötelezett ezt nem tudja tisztázni az azt előíró ügyintézővel, hanem csak találgat, hogy pontosan mire is gondolhatott. A telefonos ügyfélszolgálat válasza a legtöbb esetben az, hogy a gazdálkodó küldjön e-mailt az ugyfelszolgalat@allamkincstar.gov.hu e-mail címre. Ebben az esetben viszont az történik, hogy az e-mail beküldése után azonnal visszakap egy automatikus üzenetet, amely szerint levelét megkapták, feldolgozása folyamatban van, és szíves türelmét kérik, amíg munkatársaik a benne foglalt kérdéseket megválaszolják. Ezek után az e-mailt beküldő gazdálkodó a legtöbb esetben semmilyen választ nem kap, kérdése eltűnik a rendszerben, mint egy fekete lyukban.

A gazdálkodók egy része – a fentebb már hivatkozott agrárcenzus szerint 2018 és 2020 között 18 százalékuk, azaz összesen 42 ezer fő – részesül úgynevezett vidékfejlesztési támogatásban, amelyet fő szabály szerint külön támogatási kérelem keretében kell igényelni, valamilyen, legtöbbször beruházási jellegű kiadás részleges finanszírozására. Az egyre bonyolultabb rendszer (például fölösleges, csak pluszhibázásra lehetőséget adó kérdések a támogatási kérelem elektronikus felületén; a korábbi gépkatalógus megszüntetése; a korábban elégséges két árajánlat helyett három árajánlat bekérése; a csatolandó dokumentumokban egyre újabb és újabb adatok, nyilatkozatok előírása; építési költségek esetében a minden tervező által ismert és használt árazási rendszer helyett egy külön árazási rendszerben – Építési normagyűjtemény – történő árazás elvárása; a sokszor még jogszabály által sem alátámasztott ügyintézői elvárások; a nehezen értelmezhető és elérhető ügyintéző hiányában tisztázhatatlan hiánypótlások) mellett az ebben a rendszerben részt vevőket még hatványozottabban sújtja a rendszer hanyagsága.

A támogató intézményrendszer számára kormányrendeletben kötelezően előírt 30 napos határidő ellenére egy-egy támogatási kérelem elbírálása gyakran nem hónapokat, hanem éveket (!) vesz igénybe. Jelen pillanatban is van olyan intézkedés, amelyet 2021. decemberi határidővel nyújtottak be a gazdálkodók, és még semmit nem tudnak a projektjük elbírálásáról. Ugyanez igaz a kifogások, a változásbejelentések és a kifizetési kérelmek esetére: a hivatalnokok által összehozott csúszások nem napokban, nem is hónapokban, hanem sok esetben években mérhetők. A lassan két éve el nem bírált támogatási kérelmektől (30 napos határidő!) a két éve sokasodó kifogásokon át (30 napos határidő!) a másfél éve húzódó, több hiánypótlási kört befutó, a gazdálkodóval folytatott bármiféle kommunikáció nélkül lassan egy éve valamely ügyintéző asztalán heverő változásbejelentéseken keresztül a két és fél éve ki nem fizetett kifizetési kérelmekig (30 napos határidő!) mindenre bőven akad példa.

A többéves késedelmek felborítják a gazdálkodók terveit. A forint árfolyamának romlása, az építőiparban és a gépgyártásban részben ennek, részben más okoknak köszönhető áremelkedések következtében a támogatások a töredékét érik az eredetileg tervezettnek (van olyan eset, ahol az 50 százalékos támogatás a megvalósítás végére 20 százalékra csökkent, ám az összeget a beruházás befejezését követően még másfél évvel sem kapta meg a gazdálkodó). Mindez rengeteg újratervezést és változásbejelentést tesz szükségessé, amivel a rendszer szintén nem tud mit kezdeni. A hírek szerint rendszeres gyakorlat, hogy ha a kincstárban vagy a Kormányhivatalban egy ügyintéző nem tud egy kérdést eldönteni, egészen egyszerűen félreteszi (folytatva azt az ősi bölcsességen alapuló hivatalnoki gyakorlatot, amely szerint azzal az üggyel, ami nem oldódik meg magától, nem is érdemes foglalkozni…), a gazdálkodó pedig vár a határozatra vagy a pénzére, és a fentebb bemutatott ügyfélszolgálati gyakorlat miatt nem is tud kihez fordulni a problémájával. Ha éppen van ismerőse a minisztériumban vagy az Irányító Hatóságnál, akkor nála veri a tamtamot, de a gazdálkodók zöme ilyen kapcsolattal nyilvánvalóan nem rendelkezik.

A szisztéma egyre inkább úgy néz ki, hogy csak azok tudnak vidékfejlesztési beruházási támogatást igényelni, akiknek egyébként is megvan a pénzük a projektjük végrehajtásához, és nem rendíti meg őket, ha az igényelt támogatásnak reálértékben csak a töredékét kapják meg, azt is évekkel a beruházásuk befejezése után. Vannak ugyan rendelkezések a problémák enyhítésére, de a gyakorlatban nem működnek. A támogatási előleg igénylése például olyan procedúrával jár, hogy azt mezei gazdálkodó nem tudja igénybe venni; a felmerült pluszköltségek pótlólagos támogatására biztosított lehetőség csak a 2020 után benyújtott támogatási kérelmek bizonyos költségei – messze nem mindegyik – esetében áll rendelkezésre, miközben rengeteg ilyen projektre még ez előtt az időpont előtt igényeltek támogatást a gazdálkodók, ráadásul a pluszköltségek elismertetése a legkisebb gazdálkodók esetében még a 2020 után beadott kérelmek esetében sem lehetséges; a késve kifizetett támogatások után fizetendő késedelmi kamatról szóló rendelkezés pedig nem több írott malasztnál.

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási rendszer összességében egy grandiózus csendőrpertuhoz hasonlít, ahol a csendőr szerepét betöltő állam a parasztot nyeglén letegezve gyakorlatilag bármit megtehet, miközben az a tiszteletteljes magázódás hangján legfeljebb egy halk „igenis, kérem alássan!”-t engedhet meg magának. Semmi sem jobb bizonyíték erre, mint hogy miközben egy jelentéktelen adatszolgáltatási kötelezettséggel 3 napot (hét nap helyett tíz) késő gazdálkodót a rendszer több mint kétmillió forintra büntet, aközben egy 800 napja el nem bírált kifizetési kérelem (határidő: 30 nap) semmilyen konzekvenciával nem jár egyetlen ügyintézőre, a felettesére vagy éppen a minisztériumi felső vezetőre sem. Ha a gazdálkodó 3 napos késése több mint kétmillió forintba kerül, és ugyanezek a szabályok vonatkoznának a magyar államra, a támogatási rendszerben részt vevő gazdálkodók már többszörös milliárdosok lennének. Ehelyett azonban reménytelen küzdelmet folytatnak azzal a magyar állammal, amelynek elvileg az ő érdekeiket kellene képviselnie. A támogatási rendszer működésképtelensége következtében folyamatos finanszírozási problémákkal küzdenek, és egyre kevésbé motiváltak, hogy a választásokra elmenjenek. Soha nem fognak a baloldalra szavazni, de ha passzivitásba vonulva nagy ívben tesznek az egészre, akkor a nemzeti kormányzás kerülhet veszélybe. Ideje tehát változtatni, amíg nem késő, mert ebből még baj lehet…