Hirdetés

Az Országház épületének meglátogatása után a 2023-as atlétikai világbajnokságon is szurkolhattak az ukrán gyerekek, mielőtt a Rákóczi Szövetség gyönyörűen felújított sátoraljaújhelyi rendezvényközpontjába utaztak egyhetes táborozásra.

Az itt tartózkodó diákok a legszívesebben azokra a közös programokra gondolnak vissza, amelyeken új barátokat szereztek, hiszen a háború és az évek óta tartó online oktatás miatt kevés lehetőségük adódik a személyes találkozásokra. Az UNICEF jelentése szerint az Ukrajnában élő gyerekeknek csupán az egyharmada tud részt venni a jelenléti oktatásban, a többiek digitálisan tanulnak. Ahogy a szervezet fogalmaz, a járványhelyzetet, majd a háború kitörését követően ez már a negyedik olyan tanév, amikor a tanulók kénytelenek nélkülözni az iskolai közösséget.

„Szétszóródtunk a világban”

Érkezésünkkor éppen önfeledten sportolnak a táborozó gyerekek a sátoraljaújhelyi rendezvényközpont újonnan épített sportcsarnokában, a szabadtéri úszómedence szomszédságában. Itt találkozunk a középiskolás Ivannal, aki nem először jár Magyarországon. A felnőttesen komoly tekintetű tinédzser arról mesél, hogy máig élénken él az emlékezetében, mennyire lenyűgözte őt a magyar főváros építészeti öröksége, különösen a Duna-parton álló Országház. A fiatalember boldog békeidőkként emlegeti azt az időszakot, hiszen az egykori dunai hajókiránduláson még a háború előtt, családjával együtt vehetett részt.

Ivanék a délkelet-ukrajnai, hatszázezer lelkes Krivij Rih városában élnek. Édesapját, aki másfél éve, a háború kitörése óta folyamatosan a fronton szolgál, csak ritkán láthatja. Utoljára éppen a kárpátaljai Ungváron ölelhették meg egymást. Ivan számára hatalmas boldogság volt, hogy egészségesen láthatta viszont apját. Volodimir Zelinszkij ukrán elnök szülővárosa, Krivij Rih ellen júniusban halálos áldozatokat is követelő, átfogó orosz rakétatámadás indult…

– Sajnos kénytelenek voltunk hozzászokni a háborús körülményekhez. A harcok kitörésekor édesanyámmal Lengyelországba menekültünk, de egy idő után visszatértünk Ukrajnába, hogy idős, beteg, ápolásra szoruló nagymamám mellett lehessünk.

Édesanyja ösztönzésére a 16 éves fiatalember pszichológusnak készül. Tisztában van azzal, hogy céljai eléréséhez még nagyon sokat kell tanulnia, ami hazájában jelenleg komoly nehézségekbe ütközik. A pandémia megjelenése óta ugyanis számos helyen nincs jelenléti oktatás, a hadviselés pedig tovább nehezíti a helyzetet.

– Bár a szülőföldemen dúló háború alapjában véve folyamatosan áthatja a gondolataimat, próbálom kiélvezni a nyári vakáció utolsó békés napjait itt, Magyarországon, ahol számos új barátra leltem, és végre biztonságban érezhetem magam. Ha egyszer véget érnek a harcok, remélem, megvalósul a legnagyobb álmom, és egy szép családi házat, egy igazi otthont építhetünk magunknak…

A számítógépes akadémián tanuló, grafikusnak készülő, 17 éves, nyugat-ukrajnai Zlata olyan fiatalokkal került egy csoportba, akiket korábban nem ismert, hiszen az ország különböző, távoli vidékeiről érkeztek a magyar táborba. Az itt kötött szoros barátságoknak köszönhetően hazatérve szülőföldjükön is szeretnék tartani a kapcsolatot. Ahogy fogalmaz, Magyarországra kellett jönniük ahhoz, hogy Ukrajnában találkozhassanak.

– Mi a frontvonalaktól távolabb kicsit másként éljük meg az eseményeket, mint azok, akik például Kijevben vagy Kelet-Ukrajnában élnek, de nálunk is szinte mindennapos a légiriadó, és több városszéli robbanásnak is fül-, illetve szemtanúi voltunk. Próbálunk úgy tenni, mintha semmi rendkívüli nem történne, de valójában egyre idegesebben reagálunk a megszokottnál hangosabb zajokra. Barátaim közül többen is pánikrohamokkal küzdenek. Eleinte nagyon nehéz volt megfogalmazni a háborúval kapcsolatos érzéseinket, de az idő előrehaladtával megértettük, hogy ha beszélünk a félelmeinkről, az segíthet feldolgozni az átélt traumákat. Az én családom az elmúlt másfél évben szétszóródott a világban. Az orosz–ukrán háború egyik legvéresebb helyszínén, a donecki Mariupolban élő rokonaim Franciaországba, míg a herszoni területekről származó családtagjaim Németországba menekültek.

Zlata büszkeséggel vegyes szomorúsággal meséli, hogy az őt egyedül nevelő édesapjával – aki a területvédelmi osztag civil önkénteseként segíti a menekülteket – úgy döntöttek, nem hagyják el hazájukat. Kárpátaljai ismerőseikkel nagyon jó kapcsolatot ápolnak, és örökre az emlékezetükbe vésték, hogy a harcok kitörésekor az ukrajnai magyarok azonnal felajánlották segítségüket, többek között biztonságos lakhatást kínálva nekik és a keleti területekről érkezőknek…

A nyelvtörvény árnyékában

A tolmácsolásban segítségünkre levő Oszuszki Mariannával már arról beszélgetünk, hogy Ivanhoz és Zlatához hasonlóan nemcsak a felnőttek, hanem az Ukrajnában élő és onnan menekülő fiatalok gyermekkorát is gyökeresen átformálta a háború. Sok esetben komolyabbak és érettebbek lettek a világ más országaiban élő kortársaiknál, de a személyes történetük mellett a körülöttük lüktető eseményeket is szélesebb horizonton át szemlélik és értelmezik.

– Ezek a gyerekek nehezebben oldódnak fel, de az ukrán nyelvet is jól ismerő kárpátaljai magyar önkéntes kísérők nagyon sokat segítettek abban, hogy itt, a táborban zavartalanul alakuljon a beilleszkedésük – hangsúlyozza a Munkácsi 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskola pedagógusa.

– A háború jelenlétét a frontvonaltól távol, Munkácson is érezzük, bár négygyermekes nagycsaládos édesapaként az én férjem egyelőre mentesült a katonai szolgálat alól. A mi intézményünknek van óvóhelye, így járhatunk iskolába, de a napi 4-5 légiriadó és a gyakori áramkimaradások árnyékában nagyon nehéz betartani az órarendet. Már az óvóhelyre való levonulás is meglehetősen nyomasztó. Ilyenkor minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a lámpásokkal és mobiltelefonokkal megvilágított pincékben a lehetőségeinkhez mérten mesékkel, játékokkal, énekekkel tereljük el a diákok figyelmét.

Megtudjuk, hogy a tanulók java része a Rákócziban magyar ajkú, de a vegyes házasságban élő, illetve a magyar felmenőktől származó, sőt az ukrán szülők is előszeretettel íratják be gyermekeiket a magyar iskolába.

Fotó: Demokrata/Vogt Gergely

– 2024 szeptemberéig továbbra is magyar nyelven taníthatunk. Az alsóbb osztályokban például az illetékes ukrán minisztérium a korábbi évek gyakorlatának megfelelően engedélyezte magyar nyelvű segítő tankönyvek, munkafüzetek használatát is. Reménykedünk abban, hogy iskolánkban 2024 után is változatlan keretek között folytathatjuk munkánkat.

A nemzetiségi iskolák feje fölött ugyanis sokáig Damoklész kardjaként lebegett az ukrán nyelvtörvény bevezetése. Ennek értelmében 2023 szeptemberétől a kisebbségi oktatási intézményekben is kötelezővé tették volna az államnyelv használatát. Az ukrán országgyűlés azonban idén júniusban további egy évvel meghosszabbította a kötelező átállás határidejét azokban az oktatási intézményekben, amelyek 2018. szeptember 1-je előtt kezdték meg tevékenységüket, és ahol az unióban elfogadott hivatalos nyelvek egyikén tanítanak. Az enyhítés a kárpátaljai magyar ajkú iskolákat is érinti.

A magyar iskolákért

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke kiemeli, a szervezet mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy a velünk együtt vagy a környezetünkben élő népekhez barátsággal közeledjünk, nyitottak legyünk egymás felé, segítsük a bajbajutottakat. Ugyanakkor fő küldetésükként a külhoni, a diaszpórában élő és anyaországi magyar gyermekek kapcsolatrendszerének erősítéséért küzdenek. Emellett kiemelt céljuk, hogy a határon túli területeken minél több magyar gyökerű család magyar iskolát válasszon.

Fotó: Demokrata/Vogt Gergely

– A koronavírus-járvány kirobbanása előtt kedvező tendenciaként tudtunk beszámolni arról, hogy nemcsak a külhoni magyarok, hanem a többségi társadalmat képviselő családok gyermekei is egyre nagyobb számban magyar iskolákban kezdik a tanévet. Mára Felvidéken és Vajdaságban a pandémia és az elvándorlás ellenére is sikerült stabilizálni a számokat, és Erdélyben is van rá remény, hogy a magyar, illetve a vegyes családokban megszülető gyermekeket megnyerjük a magyar nyelvű oktatásnak. Kárpátalján azonban sokkal bonyolultabb a helyzet. A háború kitöréséig itt voltak a legkedvezőbbek a statisztikai adatok, de ideiglenesen vagy végleg nagyon sokan elhagyták a régiót, ami nyilván komoly hatást gyakorol az ottani oktatási rendszerre. Pontos számadataink nyilvánvalóan majd csak a háború lezárása után lesznek.

A szervezet vezetője hangsúlyozza, hogy az iskolaválasztásra vélhetően hatással lehet az ukrán nyelvtörvény, de a jogszabály jövőbeni bevezetésével kapcsolatban egyelőre sok a bizonytalanság. Az azonban kétségtelen, hogy a magyarok érdeke hazánkban és Ukrajnában is egyértelműen a várva várt béke eljövetele.

Korábban írtuk

Fotó: Demokrata/Vogt Gergely

A Rákóczi Szövetség a nemzeti összetartozásért

Csáky Csongor tájékoztatása szerint a Rákóczi Szövetség ezen a nyáron 32 országból már 13 ezer fiatalt tudott fogadni a teljes kapacitással működő Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban. A táboroknak otthont adó, a 70-es években virágkorát élő egykori SZOT-üdülő napjainkra teljeskörűen megújult, rá sem lehet ismerni. A komplexum tavalyi ünnepélyes átadását június 4-ére, a nemzeti összetartozás napjára időzítették.

A helyszín azért is szimbolikus, mert a közelben épül fel a Nemzeti összetartozás hídja. A világ egyik leghosszabb, 740 méteres gyalogos függőhídja a sátoraljaújhelyi várnak otthont adó Várhegyet és a Magyar Kálvária-emlékmű helyszíneként is jegyzett Szár-hegyet köti majd össze, növelve a térség turisztikai vonzerejét.

A Sárospatak–Borsi–Kassa történelmi háromszög kínálta miliő különösen alkalmas az anyaországi és a külhoni fiatalok közötti kapcsolatépítésre. Itt, az Alföld és a hegyvidék találkozásánál újult meg Kazinczy Ferenc nyomán a magyar nyelv, itt született Szent Erzsébet és II. Rákóczi Ferenc, de itt tanult Kossuth Lajos is.

Az ideérkező diákok zavartalan pihenéséért pedig elismerés jár a magyar kormánynak és a támogatóknak, cégeknek és magánszemélyeknek egyaránt. Nem utolsósorban a programokat szervező, illetve lebonyolító önkéntes fiataloknak, akik a megelőző években maguk is a Rákóczi Szövetség táboraiban vakációztak, vagyis vendégekből vendéglátókká váltak.