Az utóbbi hónapokban feltűnően sok a hajléktalan a budapesti parkokban. Tereink, aluljáróink látképéhez mára hozzátartoznak a részegek, a drogosok, a harsány csövescsapatok – írja az Origo.

Hirdetés

A budapestiek hol a zaklatások miatt bosszankodva, hol pedig együttérzéssel vegyes szomorúsággal nézik a parkokat mostanra teljesen kisajátító hajléktalanokat.

A város romantikus parkjai egyre kevésbé vonzzák a családokat, a szerelmespárokat, az árnyas fák alá beköltözött a mocsok és a kilátástalan nyomorúság. Karácsony Gergelyt mélyen hidegen hagyja Budapest állapota, és talán ennek köszönhetően ismét ellepték a hajléktalanok a fővárosi közterületeket.

Miközben teljesen áldatlan állapotok uralkodnak több budapesti közterületen, addig Karácsony a Gyurcsány-showban szánalmasabbnál szánalmasabb helyzetekbe csöppen. A baloldali főpolgármester mindennapjait a Facebookon tölti, és Gál J. Zoltán segítségével írogatja meg semmitmondó posztjait.

Korábban írtuk

Elszaporodtak az ágyi poloskák

Időközben a frekventált közlekedési csomópontoknál, mint a Corvin negyed, a Blaha Lujza tér, a Keleti pályaudvar, a Nyugati pályaudvar, a Kelenföldi pályaudvar és az Örs vezér tere, a járókelők rendszeresen botlanak a földön fekvő, bódult állapotú emberekbe. A volt SZDSZ-es politikus, Iványi Gábor baloldali lelkész nevével fémjelzett Oltalom Karitatív Egyesület egykori, neve elhallgatását kérő munkatársa elmondta: az éjjeli menedéken éjszakájukat töltő hajléktalanok sírva panaszkodnak az ott dolgozó szociális munkásoknak, hogy teljes testüket csípik az ágyi poloskák.

A teljes cikk elolvasható az Origo oldalán, IDE KATTINTVA!