Schöpflin György európai parlamenti képviselõ beszél Csáky Pál író, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) európai parlamenti listavezetõje És eljött az angyal címû könyvének bemutatóján Budapesten, a Magyar Külügyi Intézetben 2014. május 21-én. MTI/Soós Lajos
Hirdetés

Schöpflin György 1939-ben született Budapesten. Schöpflin Aladár kritikus, műfordító unokája és Schöpflin Gyula író fia volt. 1950-ben távozott családjával Nagy-Britanniába, iskoláit ott végezte. 1957-ben felvették a glasgow-i egyetem jogi karára, ahol 1962-ben szerzett egyetemi diplomát, majd egy évig Bruges-ben, az Európa Főiskolán tanult.

1963-ban a londoni Chatham House nevű nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kutatóintézet munkatársa, majd 1967 és 1976 között a BBC újságírója lett. Ekkor a Londoni Közgazdasági Egyetemen (London School of Economics) a kelet- és közép-európai politikatörténet professzora, majd 1994-ben a Londoni Egyetem Szláv és Kelet-európai Tanulmányok intézetében egyetemi tanár. 1998 és 2004 között Jean Monnet-professzor volt. Kutatási területe a nacionalizmus és a nemzeti mivolt, valamint a nemzeti kisebbségek kérdésköre, kapcsolatrendszere volt.

Schöpflin György 2003-ban lépett be a Fideszbe. 2004-ben elindult a párt európai parlamenti listáján és mandátumot szerzett. 2019-ig volt tagja az Európai Parlamentnek. A külügyi bizottság tagja és az alkotmányügyi bizottság póttagja volt.

Korábban írtuk