A mentésben közvetlenül 14 magyar, két-két holland és olasz katona, illetve egy osztrák civil vett részt. A két olasz katona később veszi át a parancsnoki elismerést. A történtek előzménye, hogy két német túrázó Bosznia-Hercegovinából tévedt át Montenegróba pénteken, majd hegyvidéki, hóval borított területről mentették ki őket szombaton hajnalban, 2388 méteres magasságban. Ez magassági rekordnak számít a magyar kutató-mentés történetében. A kötelező orvosi ellenőrzést a Butmir táborban elvégezték, majd az egyik szarajevói kórházba vitték további ellátásra a két német állampolgárt, azóta már mindkettőjüket hazaengedték.

Hirdetés

A mentésben résztvevő Dobos Gábor százados elmondta, hogy nem hagyományos katonai mentést hajtottak végre, ez azt jelenti, hogy az első helikopter a felderítést végezte, a második pedig a mentést, mivel a helyszín nem volt alkalmas a leszállásra. Répási Dávid főhadnagy – aki szintén tagja volt a mentést végrehajtó csapatnak – elmondta, hogy extrém időjárási körülmények között úgynevezett páros csörgéssel, vagyis egyszerre emelték a helikopter fedezetére a turistákat. A MH legújabb könnyű, több célú helikopterével korábban még nem kellett ennyire összetett feladatot végrehajtani – tette hozzá a főhadnagy.

A bosznia-hercegovinai EUFOR missziót 2024-ben magyar parancsnok, Sticz László vezérőrnagy vezeti, a Magyar Honvédség látja el idén a helikopteres és légimentési feladatokat is. Az akció sikerét az EUFOR speciális képességei – közöttük a holland és olasz éjszakai felderítés, a magyar hajózó és egészségügyi csoport, valamint az egészségügyi központ magyar személyzete – összehangolt és professzionális szolgálata biztosította.

Korábban írtuk