Fotó: MTI/Balázs Attila
Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese, Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, Posta György polgármester és Koncz Zsófia fideszes országgyűlési képviselő a Tokaj-kör kerékpáros útvonalról tartott sajtótájékoztatón 2021. június 11-én
Hirdetés

Schanda Tamás a több mint 1,6 milliárd forint értékű fejlesztésről szólva elmondta, 2,81 kilométeren új, háromszor egy sávos kerékpárút épül ki a város belterületén, emellett 3,63 kilométeren a már meglévő, alacsony forgalmú útszakaszon jelölnek ki kerékpárutat.

Járda épül 150 méteren, valamint 250 méter hosszan a meglévő gyalog-bicikliút helyreállítása is megtörténik – tette hozzá Schanda Tamás.

Tájékoztatása szerint a beruházás során kerékpáros pihenőhelyeket alakítanak ki, 5,3 kilométeren pedig kitáblázzák a már meglévő közutat. Egy kormányzati döntésnek köszönhetően a tokaji Fesztiválkatlan és a bodrogkeresztúri Lebuj Pincefogadó közötti szakasz is megépül, ennek a finanszírozása azonban más forrásból, az önkormányzat beruházásában történik majd meg.

Az elektromos kerékpárok számára három töltőhelyet létesítenek a kivitelezők a rakamazi Teknősbéka látogatóközpontnál, a tarcali Áldó Krisztus szobornál és a bodrogkeresztúri étteremnél – jelezte Schanda Tamás. Hozzátette, a munkálatok a lőszermentesítéssel már elkezdődtek, júliusban pedig elindulnak a további munkafázisok, utóbbiak miatt átmenetileg forgalomkorlátozásokkal kell számolniuk a helyieknek és a turistáknak.

Korábban írtuk

Az államtitkár megemlítette, az idén teljes egészében megújítják az Eurovelo 11 nemzetközi kerékpáros útvonal Tokaj és Kisköre közötti szakaszának tábláit, illetve új pihenőhelyek válnak elérhetővé a kirándulók számára.

Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője a tájékoztatón arról beszélt, a Kopasz-hegyet megkerülő, 19 kilométer hosszú teljes Tokaj-kör második ütemében Tarcalt és Mádot szeretnék összekötni, a mezőzombori kerékpárút hálózatba kötésével pedig Nyíregyházától egészen Szerencsig lehet majd kerékpározni.

Tokajba és térségébe közel 150 milliárd forint értékű fejlesztési forrás érkezik, az elképzelések között a Bodrog turisztikai fejlesztése mellett egy, mind a négy évszakban használható libegő kialakítása is szerepel – mondta Koncz Zsófia.

Posta György, Tokaj polgármestere arról beszélt, az elkészült Nyíregyháza-Tokaj kerékpárút mellett jövőre már a Kopasz-hegyet is körbe lehet majd tekerni.

A három szakaszból álló Tokaj-kör komoly tervezési feladatot jelentett, mert meg kellett találni a természeti környezethez, a fizikai adottságokhoz és kivitelezési követelményekhez igazodó nyomvonalakat – mondta Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese. A fejlesztés során elkészülnek a tokaji Tisza-hidat a Fesztiválkatlannal, a Bodrogkeresztúrt Tarcallal, valamint a Tarcalt Tokajjal összekötő kerékpársávok, illetve kerékpárutak.

🎉 Újabb bicikliút épül Tokajban! 🚧 A 19 km-es Tokaj-kör közel 7 kilométeres szakaszának kivitelezése kezdődik meg…

Posted by Schanda Tamás on Friday, June 11, 2021