Hirdetés

Az európai progresszív erők, köztük az Európai Néppárt is, megőrizte azt a többséget, amellyel Európa mehet tovább az együttműködés útján – értékelt.

A voksolás belpolitikai üzenetének az MSZP elnöke azt tartja, hogy a kormánypártoknak nem sikerült megismételniük a tavalyi választási eredményt, nem tudtak kétharmados győzelmet aratni. Mint mondta, a Fidesz 220 településen elvesztette a választást az ellenzékkel szemben, ami reményt ad arra, hogy Magyarországon változást lehessen elérni októberben az önkormányzati választásokon.

Tóth Bertalan ezért az ellenzéki képviselőkhöz fordulva arról beszélt: ha ezeken a településeken „el lehet zavarni a fideszes kiskirályokat”, és „nemzeti együttműködés rendszerének kiszolgálóit”, akkor változást érhetnek el országban. „Mi ezt a felelősséget vállaljuk. Arra kérlek benneteket, hogy vállaljátok ti is, és együtt, közösen októberben hozzuk el a változást a választók számára, hozzuk el azt a valóságot, hogy októberben egy új országban ébrednek az emberek” – fogalmazott.