Hirdetés
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Gulyás Gergely hozzátette: korábban a NATO csak kommentálta az ukrajnai történéseket, de nem vált a konfliktus tevékeny részesévé, és a világháború veszélyére hivatkozva utasította el a beavatkozás lehetéségét.

Mint mondta, ebben „éles és rosszirányú negatív fordulat állt be”, nyilvánosságra került egy NATO-Ukrajna-misszió terve, azaz a NATO arra készül, hogy Ukrajna oldalán a gyakorlatban is bevonódik a konfliktusba, létre akarnak hozni egy 100 milliárd dolláros alapot, amivel a katonai kiképzést akarják segíteni és a fegyverszállítást koordinálni.

Közölte: Magyarország mint NATO-szövetséges komolyan aggódik emiatt, Magyarország ugyanis védelmi szövetségként tekint a NATO-ra.

Korábban írtuk

Azért léptünk be a szövetségbe, mert egymást akarjuk megvédeni, és nem azért, hogy együtt lépjünk fel, más ellen, bármilyen megalapozott morális érvelés is álljon emögött – emelte ki.

A miniszter elmondta, keddi ülésén a kormány elemezte a nemzetközi politikai és katonai helyzetet. Nagyon veszélyes pillanatban vagyunk, a következő fél év világpolitikai eseményei döntőek lesznek abból a szempontból, hogy a háború vagy a béke irányába mozdul-e el a világ és Európa – mondta.

Az Európai Parlament (EP) rossz döntést hozott a migrációs paktum szerdai elfogadásával – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. 

Gulyás Gergely hozzátette: az is mutatja, hogy „mennyire szélsőségesen rossz javaslatról” volt szó, hogy az EP-ben – ahol a miniszter szavai szerint – 70-80 százalékban „a bevándorlás nagy barátai ülnek”, csak 55-56 százalékos többséggel mentek át a jogszabálytervezetek.

Hozzátette: „Nyugat-Európa társadalmi fejlődésének hibáit Közép-Európának nem kell elszenvednie”, és Magyarország nem fogad el olyan európai döntéshozatalt, ami ezt a problémát Közép-Európára és Magyarországra „lökné át”.

Elutasítjuk a kötelező elosztást és elutasítjuk, hogy pénzt kelljen fizetnie Magyarországnak azért, mert nem vesz át migránsokat. Ez a döntés ebben a formában végrehajthatatlan, Európa számára nem jelent segítséget, és a migrációtól szenvedő társadalmak számára sem fog érdemi segítséget jelenteni – mondta.

Gulyás Gerely hangsúlyozta: bármilyen európai döntéssel szembeszállva is, Magyarországot és a magyar társadalmat meg kell védeni a migráció káros hatásaitól.