Hirdetés

„Európa ma a háború oldalán áll, az egyetlen kivétel Magyarország, amely azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz, és támogat minden nemzetközi erőfeszítést, ami a béke felé mutat”

– fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta: így támogatjuk a Hszi Csi-ping által bemutatott kínai békekezdeményezést is. Ennek a konfliktusnak, ennek a háborúnak nincsen megoldása a csatatéren; a csatatéren csak halottak vannak és pusztítás – tette hozzá Orbán Viktor, megerősítve: fegyverszünet kell és béketárgyalások.

A kormányfő kiemelte: Magyarország mindig is baráti kapcsolatokat ápolt Kínával, és annak mindig szilárd politikai alapjai voltak. Magyarország mindig is az egy Kína elvét vallotta, a kölcsönös tisztelet alapján álltak és baráti országként tekintettek Kínára – hangsúlyozta.

„Nem is tudott úgy fordulni a történelem kereke, hogy a két ország szembe került volna egymással”

– tette hozzá a kormányfő.

Húsz év telt el azóta, hogy legutóbb Kína elnöke Magyarországra látogatott

Orbán Viktor – aki megtiszteltetésnek nevezte, hogy a diplomáciai kapcsolatok 75. évfordulóján hivatalos látogatáson Magyarországon köszöntheti a Kínai Népköztársaság elnökét – kiemelte: húsz év telt el azóta, hogy legutóbb Kína elnöke Magyarországra látogatott. „Az akkor még teljesen más világ volt” – fogalmazott.

Azóta túl vagyunk egy emberéletek millióit követelő világjárványon – idézte fel, köszönetet mondva a bajban a Kína által nyújtott komoly segítségért, amellyel sok magyar ember életét menthették meg.

„Emellett két éve a háború árnyékában élünk és sohasem volt akkora kockázata egy nemzetközi, akár világméretű háborúnak, mint most”

– fűzte hozzá. Orbán Viktor rámutatott: húsz évvel ezelőtt még egy egyközpontú világrendben éltünk, most pedig egy többközpontúban, és ennek az új világrendnek az egyik tartóoszlopa a Kínai Népköztársaság, amely ma már meghatározó a világgazdasági és világpolitikai folyamatokban.

6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon

Jelen pillanatban 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon – ismertette, kiemelve: a két állam közti kereskedelem értéke húsz év alatt 3 milliárdról 12 milliárd dollárra emelkedett, egy helyett hét kínai nagyváros érhető el közvetlenül légijárattal Budapestről. Akkor a gesztusokon kívül elköteleződést nem jelentő baráti együttműködésről beszélt a két ország, ma pedig közös nyilatkozatuk már stratégiai partnerségről szól – fogalmazott.

Orbán Viktor hangsúlyozta: megtiszteltetés és nagy lehetőség Magyarország számára, hogy Kína meghívott bennünket a gazdaságának modernizációjában való részvételre, és hajlandó részt venni a magyar gazdaság fejlesztésében és modernizációjában.

Felidézte: húsz éve csak nagyítóval lehetett kínai beruházást találni Magyarországon, tavaly pedig az érkező beruházások háromnegyede ebből az államból származott és emberek tízezreinek adnak munkát, biztonságos és kiszámítható megélhetést.

Korábban írtuk

A miniszterelnök megemlítette: büszkék vagyunk arra, hogy helytállunk az ezekért a befektetésekért folytatott versenyben, majd kijelentette, Magyarország továbbra is korrekt, tisztességes körülményeket biztosít a nálunk beruházó kínai vállalatok számára.

„Megteremtjük a lehetőségét annak, hogy a legmodernebb nyugati és a legmodernebb keleti technológia Magyarországon találkozhasson és építhessen ki együttműködést”

– fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva: a magyaroknak komoly ambíciói vannak, hiszen miután az előző egy szégyenteljes évszázad volt, amit elvesztettünk, a 21. századot már megnyerni akarjuk.

Kiemelte: ehhez a győzelemhez nekünk partnerekre, befektetőkre és a világ legmodernebb technológiájára van szükségünk. Magyarország a legjobb technológiát akarja meghonosítani, és vannak területek, amelyeken Kína ma a világ legjobbja, egyes esetekben utcahosszal.

A miniszterelnök köszönetet mondott a kínai államfőnek azért, hogy támogatják ezen technológiák Magyarországra hozatalát, külön kiemelve az elektromobilitás, a vasútipar és az IT-szektor területét.

Orbán Viktor köszönetet mondott azért is, hogy létrejöhetett a két állam közötti befektetési együttműködési megállapodás.   

Nagy lehetőségként értékelte, hogy a Magyarország és Kína közötti együttműködést a nukleáris ipar teljes spektrumára ki tudják terjeszteni a jövőben. Hangsúlyozta: ez nem csupán gazdasági tény, hanem a bizalom kifejeződése is. 

„A nukleáris ipar területén Magyarország komoly nemzetközi tapasztalattal és presztízzsel rendelkezik”

– húzta alá. Több mint ötven éve vagyunk ebben az iparágban és jelenleg is Európa legnagyobb nukleáris fejlesztése Magyarországon történik – fejtette ki a miniszterelnök, hozzátéve: az a tervük, hogy a következő évtized elejére már 60-70 százalék között lesz Magyarországon a nukleáris energia aránya.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök közös sajtótájékoztatója a Karmelita kolostorban 2024. május 9-én

Orbán Viktor megköszönte a kínai államfőnek, hogy meg tudtak állapodni arról, hogy újabb mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket exportálhat Magyarország Kínába. Köszönetet mondott továbbá azért, hogy Magyarország meghívást kapott a Kínai Nemzetközi Befektetési és Kereskedelmi Kiállítás díszvendégeként Hsziamenbe, ahová Magyarország el is fog menni és legjobb tudása szerint mutatja meg, mire vagyunk képesek. Orbán Viktor végül még egyszer megköszönte az elnöki látogatást.

„Külön köszönjük azokat a lépéseket, amelyeket a Kínai Népköztársaság a béke megteremtése érdekében tesz”

– fogalmazott a magyar miniszterelnök.

Hszi Csin-ping: Kína és Magyarország mindig barátok voltak

Kína és Magyarország mindig barátok voltak, de történelme során most a legjobb a kapcsolat a két ország között – jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke.

A kínai elnök hangsúlyozta: az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen egyetértettek abban, hogy Kína és Magyarország mindig is jó barátok voltak, akik bíznak egymásban, segítik egymást és kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakítására törekednek.

Jelezte, a két ország közötti kapcsolatokat tovább kell fejleszteni, ezért átfogó stratégiai partnerségről szóló nyilatkozatot fogalmaztak meg.

Hszi Csin-ping kitért arra: Orbán Viktorral mindketten hisznek abban, hogy a „kölcsönös politikai bizalom szilárd alapot teremtett a kínai-magyar kapcsolatok erősödésének”.

Azt is mondta: Kína nagyra értékeli Magyarország szilárd elkötelezettségét az egy Kína elv mellett, és megígérte, hogy folyamatosan támogatja majd Magyarországot a gazdasági fejlődés útján.

Ezért a két ország a jövőben mélyíti gazdasági, kereskedelmi, illetve pénzügyi együttműködését – tette hozzá a kínai elnök.