Anna nővér

Anna nővér Erzsébet-rendi szerzetes nővér, gyógypedagógus volt. A Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvodája és Általános Iskolája (korábban Szent Anna Otthon) alapítója és közel negyven évig igazgatója. Maga is látássérült volt, erős katolikus gyökerekkel.

Fehér Anna 1947-ben született Vértesacsán, földművescsaládban. Amikor édesapja megbetegedett, Budapestre költöztek. Anna gyógypedagógiai tanulmányokba kezdett. Egyetemi évei alatt a kommunista hatalom nem nézte jó szemmel egyházi kapcsolatait. Többször zaklatták, kihallgatták, házkutatást tartottak nála, végül az összes felsőoktatási intézményből kitiltották. Csak 1979-ben fejezhette be tanulmányait, ekkor már fogadalmat tett szerzetesnővérként.

Anna nővér két elkötelezett egyházi vezetőről tett említést, akik az otthon létrehozásában óriási lelki és gyakorlati segítséget adtak: Teréz anyáról és Lékai László bíboros prímásról beszélt nagy tisztelettel. A nővér áldozatkész lélekkel dolgozott a nap 24 órájában, kivette a részét a hétköznapi munkából is, korát meghazudtoló vitalitással, energikusan, fáradhatatlanul. Rendületlenül hitt abban, hogy a gondviselés és annak eszközeként a jó emberek minden nehézségen továbbsegítik az intézmény, vagy ahogy ő nevezte, az Otthon életét – írta a Demokrata a nővérre emlékezve 2021 februárjában.

A Fehér Anna Nővér Látássérülteket Támogató Alapítvány fő célja, hogy Anna nővér áldozatos munkájának, Krisztus iránti elkötelezettségének emléket állítson. Minden évben, Anna nővér születésnapján egy érte mondott szentmisét követően gyógypedagógiai díjakat adnak át. A Fehér Anna Gyógypedagógiai Díjjal olyan gyógypedagógusok munkáját ismerik el, akik Anna nővérhez hasonlóan elhivatottan, magas szakmai színvonalon, csendben teszik a dolgukat.

Hirdetés

Az emlékdombormű felavatása, megáldása kapcsán Dr. Békeffy Magdolna, a Fehér Anna Nővér Látássérülteket Támogató Alapítvány elnöke és Furka Krisztina, az Anna nővér által alapított otthon korábbi helyettes vezetője voltak az EWTN Katolikus Televízió vendégei.

Az interjúban beszéltek Fehér Anna nővérhez fűződő személyes kapcsolatukról és arról is, milyen céljai vannak a nővér által alapított, általuk képviselt alapítványnak. A beszélgetésből az is kiderül, milyen ajándékot adtak Ferenc pápának, amikor a szentatya budapesti útja alkalmával magánlátogatott tett az Anna nővér által alapított otthonban.

Korábban írtuk