Közölték, Zambó Péter köszöntőbeszédében hangsúlyozta, ahogy jelenleg a legtöbb szektorban, úgy az erdőgazdálkodásban is kiemelt jelentősége van a folyamatos innovációnak és a digitális technológiáknak. Ezt az ENSZ is felismerte és a közelgő, március 21-én tartandó Erdők Nemzetközi Napjának témájává az „erdők és innováció” kapcsolatát tette.

Hirdetés

„Csak a szakmai gyakorlatba átültethető tudományos eredményeknek és innovációknak van igazi értékük”

– emelte ki az államtitkár, aki szerint a tudományos-szellemi műhely és az erdő között az út hosszú, ezért mindent el kell követni ennek a lerövidítése, azaz a tudományos eredmények gyakorlati hasznosítása érdekében. Ennek egyik megoldása a professzionális szakmai kutatás és az oktatás egységének megteremtése, amelynek a lehetősége az Erdészeti Tudományos Intézetnek a Soproni Egyetem szervezetébe történő integrációjával létrejött – írják a közleményben.

Zambó Péter hozzátette, hogy a Soproni Egyetemhez szorosan kapcsolódva hozták létre az Erdészeti Ágazati Tudásközpontot, amely támogatja az erdészeti szakképzés felzárkóztatását és segíti a szakmai kapcsolattartást a piaci szereplők, a magán és az állami tulajdonú erdészeti társaságok irányába – tájékoztatott a szaktárca.

Kitért arra is, hogy az erdőgazdálkodás, és a ráépülő erdőalapú ipar a körkörös gazdaság, így a fenntarthatóság egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező, működő gyakorlata. A fa okos és hatékony energetikai célú felhasználása a megújuló energia hasznosításának működő példája. Ennek jó mintája, hogy a Soproni Egyetem tavaly decemberben üzemelte be új, modern és magas hatásfokú, aprítékkal működő fűtési rendszerét, amelybe a fűtőanyagot a szintén az egyetemhez szervesen kapcsolódó Tanulmányi Erdőgazdaság szállítja. Ez a gyakorlat bizonyítéka az innováció és tudás implementációjának – fűzte hozzá a közlemény szerint.

Korábban írtuk

A kétnapos konferencián a hazai erdészeti kutatásban és gyakorlatban dolgozó szakemberek nyolc szekcióban, több mint száz előadás keretében foglalják össze az erdők kutatásával kapcsolatos legújabb eredményeket az ökológiai témaköröktől kezdve a rekreációs hasznosításon keresztül a klímaváltozás kérdéséig – ismertette az Agrárminisztérium közleményében.