Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Hirdetés

Kelemen Hunor az RMDSZ kolozsvári székházában berendezett eredményvárón reagált az urnazárás utáni percekben arra, hogy az egyik román közvélemény-kutató intézet az urnáktól kijövők megkérdezése alapján 5,4 százalékos eredményt jelzett előre a magyar szövetségnek.

Az RMDSZ elnöke elmondta: a szövetség 440-460 ezer szavazatot szerezhetett, ami jelentősen meghaladja a korábbi EP-választásokon szerzett szavazatszámot, és a legutóbbi parlamenti választásokon elért eredményhez hasonlít.

Kelemen Hunor köszönetet mondott mindazoknak, aki a magyar szövetségre szavaztak. Úgy vélte, hogy a támogatásuk révén az RMDSZ-nek erős, határozott és kiegyensúlyozott hangja lesz az EP-ben. Megjegyezte: küszöbön áll az Európai Unió megreformálása, és reményei szerint az erdélyi magyarság is bele fog szólni a változásokba. kelemen Hunor szerint Az EP RMDSZ-es képviselőinek fontos feladata lesz, hogy elfogadtassák a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést.