A politikus arról beszélt: 2018-as megalakulásuk óta a mérleg nyelvének szerepére készültek, ám a vasárnapi választáson az ellenzéki összefogás megmutatta, hogy „saját magát is képes alulmúlni”, negyedik alkalommal is kétharmados parlamenti többséghez juttatva a Fideszt.

Hirdetés

Bebizonyították, hogy nemhogy kormányváltásra alkalmatlanok, de az ellenzéki szerep is túl nagy falat a számukra – fogalmazott. Hangsúlyozta, a Mi Hazánknak lehetősége nyílik arra, hogy a következő négy esztendőben meghaladja az ellenzéki összefogást, „akár támogatottságban is”, bebizonyítva, hogy akár ellenzéki, akár kormányzati szerepben szolgálni tudják a nemzetet.

Dócs Dávid szerint a közeljövőben fel fog bomlani a hatpárti együttműködés, pártja azonban elég erős ahhoz, hogy képviselője a törvényhozásban az ellenzékiséget. A Mi Hazánk alelnöke kiemelte: „valódi konstruktív ellenzéki szerepet” kívánnak betölteni, támogatva a nemzet érdekeit szolgáló javaslatokat, akár jobb-, akár – mint mondta, „véletlenül” – baloldalról érkezzenek azok.

Korábban írtuk