Fotó: shutterstock.com/igorstevanovic
Hirdetés

A jelenleg hatályos szabályok szerint 2016 óta legálisan csak az állíthat elő az otthonában, a bejelentett készülékkel pálinkát, aki előzőleg párlatadójegyet vásárolt. A jegy ára hétszáz forint, és egy liter tömény ital elkészítésére jogosítja fel az érintettet.

Tavaly 151 ezer adójegy talált gazdára, a darabszám több mint harminc százalékkal meghaladja az előző évben rögzített mennyiséget. Ezek szerint 2019-ben megugrott a háznál készített pálinka iránti érdeklődés. A jegyekből az állam 105 millió forint bevételre tett szert – ismertették a cikkben.

Tállai András felidézte, hogy a kormány 2010 után – bizonyos mennyiségig – jogszabályba foglalta az adómentes pálinkafőzés jogát, de az Európai Unió emiatt kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy kemény tárgyalások révén jutottak el a mostani rendszer, a kedvezményes, hétszáz forintos adójegy bevezetéséhez.

A magyar kormány szeretné eltörölni ezt a csekély terhet is, ezért minden ilyen törekvést támogat – hangsúlyozta Tállai András. Az államtitkár a lapnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az adómentes párlatkészítés lehetősége az Európai Unióban mindenkit megillethetne.