Fotó: MTI/Veres Nándor
Urbán Erik ferences rendi tartományfőnök a csíksomlyói búcsú szentmiséjén a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben Csíksomlyón 2023. május 27-én
Hirdetés

Az idei búcsú jelmondatára – Assisi Szent Ferenc „Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!” imarészletére – utalva az erdélyi ferencesek vezetője rámutatott: a fogadalmi búcsú idején a Kis- és Nagysomlyó közti hegynyereg templommá alakul, ahol a zarándokok összesereglett tömege az egyház lüktető élő valóságát mutatja meg.

„Az édesanya öröme, ha együtt a család, együtt a nagy család, Szent Fia asztalánál” – állapította meg a szónok. Úgy értékelte: a XXI. század fogyasztói társadalmában élő embernek öntudatra kell ébrednie és megbízható alapokra kell építenie értékrendszerét, olyan értékskála birtoklására van szüksége, amely igazíthatja életét az ember és a közösség.

Ennek érdekében meg kell tanulni különbséget tenni a szükséglet és szenvedély, a kívánság és a sóvárgás között, „nevezzük ezt bölcsességnek” magyarázta Urbán Erik, majd olyan további értékek tiszteletben tartására intette hallgatóit, mint a megbecsülés, a tudatosság, emberséget és testvériség.

„A mai világnak szüksége van olyan fegyvertelen prófétákra, akik figyelmeztetnek a háborúk embertelenségére, rámutatva, hogy szükség van a rendbe tett viszonyra Isten és ember, ember és embercsoportok között, olyan harmonikus állapotra, amely az erőszak- és félelemnélküliség jellemez, magában foglalva az ember egészségét, jólétét, és szorongatottságtól való mentességét – nevezzük ezt békének” – sorolta tovább a szónok.

Az alapértékek között nevezte meg egy férfi egy nő együtteséből, a szeretet és élet közösségéből álló, a gyermekeket reménynek és kihívásnak tekintő, róluk gondoskodó családot, valamint azt a történelmileg kialakított közösséget, amelyet a közös nyelv, a terület, ezer éves értékek, jellegzetes kultúrában megnyilvánuló sajátosságok táplálnak, és amelyet nemzetnek neveznek.

„Meg kell tanulnunk, hogy van egy olyan sziklára épült közösség, amelyben mindenkinek helye van, útja a szolgálat, ereje a krisztusi öröm, éltetője a Szentlélek, célja az örökkévalóság: ez az Egyház” – zárta felsorolását a ferences rendfőnök.

A nyolc évszázados szerzetes rend szabályaira utalva arra intette hallgatóit: ne féljenek a „reguláktól”, azok nem korlátok: az egyénen keresztül az egész közösség boldogulását szolgálják, mert „szükség van egy olyan kordára, amely meg és összetart bennünket”.

„Az értékskála nem lehet más, mint a bölcsesség, megbecsülés, a türelem, a tudatosság, az emberség, a testvériség, a béke, a család, a nemzet, az egyház. Szolgálni nem uralkodni, termelni és nem csupán fogyasztani, adni és nem csupán elvárni, csodálni és nem kizsákmányolni, óvni és nem tönkretenni!” – sorolta intelmeit a csíksomlyói búcsú szónoka.

A Kovács Gergely gyulafehérvári érsek által celebrált szabadtéri szentmise a pápai himnusz, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget több százezer hívő jelenlétében. A zarándokok között jelen volt Novák Katalin magyar államfő, elődje Áder János volt köztársági elnök, Semjén Zsolt, Magyarország, illetve Kelemen Hunor, Románia miniszterelnök-helyettese.

Fotó: MTI/Veres Nándor
Résztvevők a csíksomlyói búcsú szentmiséjén a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben Csíksomlyón 2023. május 27-én
Korábban írtuk