Fotó: MTI/Balázs Attila
Hirdetés

Simicskó István a nyírségi kisváros határában épülő honvédelmi sportközpont alapkőletételén emlékeztetett, a kormány döntése értelmében negyven helyszínen épülnek ilyen létesítmények, az első sportközpontokat a tervek szerint Balassagyarmaton, Újfehértón, Szarvason, Szigetváron és Baján építik meg.

A beruházásért felelős BMSK Zrt. beruházási ügynökség és a kijelölt önkormányzatok komoly előkészítő munkán vannak túl, az építkezések remélhetőleg minél gyorsabban befejeződnek – tette hozzá a kormánybiztos.

A fejlesztés fontosságát hangsúlyozva Simicskó István arról beszélt, a hazafias és honvédelmi nevelés „mindennek az alapja lehet”. Szavai szerint nem mindegy, hogy a gyermekeink milyen szellemiségben nőnek föl, kialakul-e bennük az egészséges nemzettudat, illetve a hazához és a szülőföldhöz kötődés.

Korábban írtuk

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: „A szülőföld semmivel sem pótolható értéket jelent mindannyiunk számára, tisztelete és szeretete, megbecsülése, gyarapítása, az alkotás tevékenysége, mind-mind bennünk rejlik.”

Kiemelte, a magyar kormány az építés útját járja, és fontos, hogy vannak önkormányzatok és vállalkozók, amelyek, illetve akik partnerek ebben.

Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, 2010 óta 14 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg Újfehértón. A következő időszakban több mint félmilliárd forintból új hűtőház épül, bővítik a bölcsődét, 7,6 milliárd forintos beruházásból pedig almaválogató- és feldolgozó üzem létesül – tette hozzá.

A képviselő megjegyezte, Balassagyarmat után Újfehértón tették le a második honvédelmi sportközpont alapkövét, így a beruházási listában kitüntetett helyen szerepel a Nyíregyháza közelében fekvő kisváros.

Hosszú József, Újfehértó Fidesz-KDNP-s polgármestere elmondta, az önkormányzat azt szeretné, ha a tervek szerint 2021 nyarára, a helyhatóság által biztosított közműves földterületen felépülő sportközpont megszólítaná a fiatalokat és a honvédelmi nevelés segítségével kínálna nekik szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget.

Újfehértón több mint 880 millió forintból egy kilencven férőhelyes, hétszáz négyzetméter hasznos alapterületű, edző- és oktatótermekkel, kiszolgálóhelyiségekkel, parkolókkal, lövészeti versenytérrel és fegyvertérrel felszerelt komplexum épül meg. A kiviteli tervek jóváhagyása után várhatóan júliusban adják át a munkaterületet a kivitelezőnek.