Horváth Csaba, Zugló polgármestere még mindig nem vette napirendre a Metropolitan egyetem Egressy úti épületének bérbeadásáról szóló szerződést. 

Hirdetés

A képviselő-testület fideszes tagjai a szerződés aláírásának megtagadását sürgetik, ugyanis azt szeretnék elérni, hogy a részben külföldről finanszírozott egyesület helyett a Colombus utcai Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium kapjon helyet az épületben. 

Úgy tűnik, a szocialista polgármester tétovázik az ügyben. Borbély Ádám kormánypárti képviselő amellett áll, hogy a helyi gyermekeket kell szolgálnia az épületnek. 

– Hamarosan kiderül, hogy a zuglói gyerekek vagy a Niedermüller-féle baloldali haverok számítanak. A Fidesz négy helyi önkormányzati képviselője teljes mellszélességgel a Columbus utcai szakgimnázium mellett áll, és arra kérjük a velünk szemben ülő 18 baloldali képviselőt, hogy a zuglói iskolát, az odajáró gyerekeket és pedagógusokat válasszák a külföldről finanszírozott NGO helyett – mondta lapunknak Borbély Ádám, Zugló kormánypárti önkormányzati képviselője.

Korábban írtuk

A helyi politikus hozzátette: az Egressy úti épület – a környéken létesült óriási lakóparkok miatt – a későbbiek folyamán is az itt élő családokat kell hogy szolgálja.

Felháborító, ahogy Horváth Csabáék átjátszanák az épületet a baloldali haveroknak, miközben cserben hagynák a kerület egyik legsikeresebb iskoláját. A baloldal ténykedése Zuglóban is önsorsrontás, mert a Fidesz elleni gyűlöletkeltésben kimerülő szájkaratén kívül semmit nem adnak a kerületnek

– szögezte le Borbély Ádám. 

A teljes cikk IDE kattintva olvasható a Magyar Nemzet oldalán.