Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

“Nehéz helyzetben az ország, követelő szükség a java erők összefogása…” írta 1996-ban Fekete Gyula író létrehozva a Százak Tanácsát, – látva az országot válságba taszító értékrend zavart – s évtizede utolsó munkájában az “SOS Európa” címűben Európa romlásának tényeire figyelmeztetett, a romlásra, amelynek immár a közepén vagyunk.

A Százak Tanácsa hatvanhárom örökös tagunkká vált alapítónk életművéhez hűségesen, intellektuális felelősségünk tudatában emeljük fel szavunkat a kereszténység védelmére, megőrzésére Európában. Az iszlám vallás erőszakos szárnyának terrorizmusa és a globális tőke kapzsi képviselői veszélyeztetik Európa évezredek alatt kialakult értékrendjét. Mi itt a Kárpát-medencében több mint ezer éve befogadó nemzet vagyunk, s országhatárainkon ma is mindenütt ott vannak a kapuk, amelyen akadály nélkül bejöhetnek a törvényeinket betartó, tisztelő, becsületes szándékkal érkezők. A világ több mint százötven országában élnek magyarok egyetértésben a befogadó nemzetekkel. Elutasítunk minden gyűlölködést, vallási, nemzeti, rasszok szerinti megkülönböztetést. Ezt várjuk el honfitársainktól és Európa népeitől.

Ismerjük megosztottságainkat, tudjuk “ön fia vágta sebét”, a vagyoni és kulturális, a vallási és iskolázottsági különbségeket, a pártviszályokat, az urbanizációs különbségeket, a világ más részein élő nemzettársainktól elválasztó ezer kilométerekről nem is beszélve – de most elsősorban Európáról van szó, a Babits által “magát tépő Hazánknak” nevezett Európáról, melynek több ezer éves alapértékei védelemre szorulnak.

Mi tudjuk, hogy a kultúra egy nemzet igazi alkotmánya, s hogy a mai Európa az Atlanti Óceántól az Urálig nem szűzföldön alakult ki, hanem elfelejtett kincseket, üszkös romokat rejtő földön, ahol istenek, hősök tetemei és fel nem robbant bombák vannak. Európa költői, filozófusai, tudósai feltérképezték ezt a földet, ezért is állíthatjuk, hogy a kultúra egy nemzet igazi alkotmánya. Láttuk, hogy az európai szellem meggyengült, védtelenné vált a XX. századra, nem akadályozhatta meg a két világháborút, s a bolsevizmus és nácizmus borzalmait.

Martell Károly, a Hunyadiak, Zrínyik, Sobieski János fegyverrel védték Európát – ma Európa népeinek a keresztény értékek védelmében tisztánlátásra lenne szüksége. Ezt kellene a politikának, jognak, oktatásnak, sajtónak és az Európa jövőjéért felelősséget érzőknek segíteni, mert ahogy az igazság szabaddá tesz, a “fides et ratio” – a hit és értelem – szövetsége, védelmet fog adni.

2019. május 14-én

dr. Szijártó István tanár, irodalomtörténész, a Százak Tanácsa üv. elnöke

dr. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós, emeritus professzor, volt miniszter, az MMA tagja, a Százak Tanácsa Alapítvány elnöke

és alulírott tagjai:

Bakos István művelődéskutató, a Bethlen Gábor Alapítvány kurátora

Balassa Sándor zeneszerző, egyetemi tanár, az MMA tagja

dr. Bardócz Zsuzsanna vegyész, egyetemi tanár, az MTA doktora

Barna Erika tanár, grafológus, szakíró

Batta György író, szerkesztő

dr. Bárdi László keletkutató professzor, a Kínai Akadémia tagja

dr. Báthory Katalin vegyészmérnök

dr. Bence Lajos író, szerkesztő

Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője

dr. Bene Éva ny. főorvos, közíró

dr. Bíró Zoltán tanár, irodalomtörténész, főigazgató az MDF alapító üv.elnöke

dr. Borbély Károly festőművész, egyetemi docens

dr. Boros Erika tanár, irodalomtörténész

Burus-Siklódi Botond tanár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke

Böjte Csaba szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapító-elnöke

dr. Cey-Bert Róbert író, gasztronómus, főiskolai tanár

Csapó Endre szerkesztő, közíró Ausztrália

Császár Angela színművész, egyetemi oktató

dr. Csepinszky Béla agrármérnök, egyetemi oktató

dr. Csókay András idegsebész főorvos

dr. Deák Ernő történész, szerkesztő

dr. Dobó Márta gyermekorvos, az Egészséges Utódokért Alapítvány elnöke

Dörner György színművész, igazgató

dr. Duray Miklós geológus, közíró, az Együttélés politikai mozgalom alapító elnöke

Farkas Márta könyvvizsgáló, egyetemi oktató

dr. Fekete Gyula közgazdász, statisztikus, közíró

dr. Feledy Péter jogász, televíziós szerkesztő -riporter, a Magyar Televízió volt alelnöke

Foltán László tanár, olimpiai és világbajnok kenus

dr. Freund Tamás biológus, agykutató, egyetemi tanár, az MMA tagja

dr. Galgóczy Gábor orvos, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége társelnöke

Gazsó L.Ferenc újságíró, az MTI volt vezérigazgatója

dr. Gedai István régész, a Nemzeti Múzeum ny. főigazgatója

Gyimesi János tanár, kosárlabda mesteredző

Győrfi Károly mérnök, közíró

dr. Gyulay Endre római katolikus püspök

dr. Gyurkovits Kálmán orvos, egyetemi tanár, az MTA doktora

Hajdú Lajos sportszervező, hivatalvezető

dr. Hámori József orvos, egyetemi tanár az MTA tagja, volt kulturális miniszter

Hegedűs Endre zongoraművész, egyetemi oktató

Hornyák László közgazdász, igazgató

dr. Horváth László klasszikafilológus, egyetemi docens, igazgató

dr. Hóvári János turkológus, egyetemi docens, diplomata

Jelenczki István filmrendező, az MMA tagja

dr. Jobbágyi Gábor jogász, egyetemi tanár

Judik Zoltán mérnök, kosárlabdázó olimpikon

Juhász Judit közgazdász, újságíró, az Anyanyelvápolók Szövetsége elnöke

dr. Kahler Frigyes jogász, egyetemi tanár

dr. Kisida Elek ny. sebészfőorvos, egyetemi magántanár

dr. Kellermayer Miklós orvos, professzor emeritus, az MTA doktora a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke

dr. Keserű Katalin művészettörténész, egyetemi tanár az MMA tagja

Kondor Katalin közgazdász, szerkesztő-riporter, a Magyar Rádió volt elnöke

dr. Koós Ferenc tanár, neveléstörténész

dr. Kováts-Németh Mária neveléstörténész, egyetemi magántanár

Kubik Anna színművész

Lászlófy Pál tanár, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke

Magyaródy Szabolcs cserkészvezető, közíró Canada

May Attila építészmérnök, örökös magyar bajnok, vívóolimpikon

dr. Medvigy Endre jogász, irodalomkutató, szerkesztő

dr. Messik Miklós jogász, a Magyar Emlékek a Világban Egyesület elnöke

Monspart Sarolta tanár, tájfutó világbajnok

dr. Mózsa Szabolcs radiológus, egyetemi docens

Mózsi Ferenc tanár, író

Muhi Béla tanár, fizikus a Vajdasági Magyar Pedagógus Egyesület alapitó alelnöke Szerbia

dr. Murányi László jogász, televíziós szerkesztő- riporter, c. egyetemi docens

dr. Náray-Szabó Gábor kémikus, egyetemi tanár, az MTA tagja

dr. Németh Ferenc tanár, c. egyetemi docens, nemzetközi borbíró

Nikházy Gábor üzletember, vezérigazgató

dr. Osztie Zoltán római katolikus plébános, egyetemi oktató

dr. Ozsváth Ferenc ny. főiskolai tanár

dr. Papp Lajos szívsebész, egyetemi tanár, az MTA doktora

Pátkai Róbert evangélikus püspök Anglia

dr. Pentelényi Tamás ny. osztályvezető idegsebész főorvos

Poprády Géza könyvtáros, az Országos Széchényi Könyvtár ny. főigazgatója

Püski István képzőművész, könyvkiadó, igazgató

Rajnai Miklós mérnök, művelődés-szervező

Rieger Tibor szobrászművész, az MMA tagja

dr. Rókusfalvy Pál pszichológus, egyetemi tanár, az MTA doktora

dr. Sallai Éva tanár, rádiós szerkesztő

dr. Sándor József sebészprofesszor, az MTA doktora

dr. Schulek Ágostonné mérnök

dr. Somhegyi Annamária orvos, prevenciós igazgató, WHO koordinátor

dr. Somodi István jogász, agrármérnök

dr. Somogyi Győző festőművész, az MMA tagja

Spányi Antal római katolikus megyéspüspök

dr. Sutarski Konrád mérnök, író, kulturális diplomata

dr. Szabó József állatorvos, egyetemi tanár

dr. Széman Péter főorvos, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke

dr. Szűrös Mátyás diplomata, ideiglenes köztársasági elnök

Talpassy Zsombor reklámszakember

dr. Tanka Endre jogász, emeritus professzor, az MTA doktora

Tasnády Hajnal közgazdász

Totth Elemér mérnök, teológus

dr. Vizkelety Mariann jogász, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke

dr. Zétényi Zsolt jogász