Éjfélkor útjára indítottuk a Totemet szállító trélereket Gábor Miklós Szőke csepeli műhelyéből a Hungexpora, hogy a…

Posted by Kovács Zoltán on Friday, September 10, 2021
Hirdetés

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítást szeptember 25. és október 4. között rendezik Budapesten és az ország több helyszínén.

A 16,5 méter magas, 20 méter hosszú és ugyanolyan széles, bőgő szarvasbikafejet ábrázoló alkotás 10 tonnányi hullajtott agancsból készült. A Totem a kiállítás központi helyszínén, a bejáratnál fogadja majd a látogatókat, akik a szarvasbika tátott száján keresztül sétálhatnak be a Hungexpo területére.

A hullajtott agancsokból álló installáció a világkiállítás szimbolikus bejárataként megtestesíti a nemzet egységét, a természet sajátos körforgását és azt az összefogást, amelyet a magyar vadászok tanúsítottak – hangsúlyozta Kovács Zoltán, az esemény lebonyolításáért felelős kormánybiztos a szobor elszállítása előtt a képzőművész műhelyében.

Hozzátette, hogy öt tonna agancs állami erdőgazdaságokból származik, a többi részét pedig felajánlásokból vadásztársaságok gyűjtötték össze. Elmondta azt is, hogy a Hungexpo területén hat csarnokban állandó kiállítások, két csarnokban pedig kereskedelmi kiállítások várják majd a látogatókat.

Korábban írtuk

Szőke Gábor Miklós kiemelte, hogy csapatával több mint egy éve dolgoznak a szobron, amelyen az ember és természet kapcsolata organikusan jelenik meg. A mű a Totem címet kapta, amellyel a művész magyar identitást meghatározó csodaszarvas-legendához nyúlt vissza.

„Soha nem dolgoztam még olyan anyaggal, amelyből nincs két egyforma a világon. Itt minden egyes agancs önálló műalkotás, amelynek meg kellett találni a megfelelő helyét” – hangsúlyozta, kiemelve, a szobor az ország egész területén felelhető állatok agancsaiból épül fel, amelyeket erős acélszerkezetre rögzítettek. Nagy munkával járt a váz statikai megtervezése és kivitelezése, a rozsdamentes acélszerkezetet saját maguk gyártottak le, mintegy ötvenen dolgoztak a szobor létrehozásában.

Az alkotást szombatra virradóra rendőri felvezetéssel szállították a Hungexpóra.