Nagy István videónyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy „a tavalyi aszály, a háborús infláció, az elhibázott brüsszeli szankciók és a vámmentes ukrán termények okozta piaci kihívások rendkívüli körülményeket teremtettek a mezőgazdaságban”. Ebben a helyzetben arra kell törekedni, hogy a 600 milliárd forintos uniós vidékfejlesztési támogatást, amelyet a magyar kormány további 2300 milliárd forinttal egészít ki, a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés hatékony támogatására fordítsák – tette hozzá.

Hirdetés

Úgy vélekedett: ez a forrás elegendő a hozzáadott érték növeléséhez, a magyar élelmiszertermelés fenntarthatóságának erősítéséhez, a hazai gazdaság- és vidékfejlesztési célok megvalósításához, valamint az uniós zöld elvárások egyidejű teljesítéséhez is.

A menetrendet ismertetve elmondta: 2024 februárjától indulhatnak az erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó felhívások, márciusban jelenhet meg a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások támogatásának első pályázati csomagja. Ez magában foglalja az élelmiszeripar, a takarmányipar, a kertészet és az állattartás beruházásait segítő felhívásokat. Ugyancsak tavasz elején tervezik elindítani az ökológiai szempontból fontos földhasználatváltást segítő támogatásokat, nyárra készülhet el a generációváltást segítő felhívás, míg őszre várható a vidékfejlesztési pályázati konstrukciók előkészítése – sorolta.

Továbbá, a jövő év végére újabb beruházási, pályázati csomag meghirdetését időzítik, amely a precíziós gazdálkodást vagy éppen a terménytisztítás-szárítás technológiai megújulását segíti – fűzte hozzá. A meghirdetett pályázatok – folytatta – lehetőséget biztosítanak a kis-, közepes- és nagygazdaságoknak egyaránt, hogy az elmúlt két év gazdaság-piaci változásaira reagálva a termelésüket hatékonyabbá tegyék, vagy akár több lábra helyezzék a tevékenységüket.

A támogatásokkal 11 olyan szakmai programot valósítanak majd meg, amelyek a gazdaságfejlesztést, a zöld jövő feltételeinek megteremtését és a megújuló vidéket segítik. 2027-ig a gazdaságfejlesztésre ezek révén 1500 milliárd forintot, a zöld jövő feltételeinek megteremtésére ezer milliárd forintot költhetnek – ismertette.

Korábban írtuk

A tervek és célok megvalósításának az időszaka ez, éljenek bátran a pályázati lehetőségekkel és léptessük át közösen a magyar agráriumot a 21. századba!

– szólította fel végül a gazdálkodókat videónyilatkozatában az agrárminiszter.