Fotó: Alapjogokért Központ, Facebook
Hirdetés

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) hétfőn este közzétett, előzetes következtetéseket tartalmazó jelentéséről az Alapjogokért Központ egy képet is közzétett, ráírva, hogy „fake news, támogatta: a Nyílt Társadalom Alapítványok Hálózata”.

Az Alapjogokért Központ kiemelte: az EBESZ választási megfigyelői missziójának időközi jelentése „részben baloldali, részben homályban hagyott forrásokra alapozva megalapozatlan állításokat fogalmaz meg a magyar választási rendszerrel kapcsolatban”. Szerintük számos ténybeli tévedés is található a dokumentumban, köztük például az, hogy Áder Jánost „volt köztársasági elnöknek” nevezik, miközben mandátuma csak május 10-én jár le. „A szervezet lényegében a magyarországi ellenzék által széles körben terjesztett félinformációkat és csúsztatásokat ismétli meg erősen bürokratikus nyelvezettel” – fogalmaztak.

Megjegyezték, a misszió politikai elfogultsága nem meglepetés. Az úgynevezett teljeskörű választási megfigyelést 20, a Nyílt Társadalom Alapítványok Hálózatához tartozó „civil szervezet”, valamint 62 balliberális EP-képviselő kezdeményezte – írták, hozzáfűzve: az EBESZ-delegáció tagjainak többsége szintén kötődik a Soros György által létrehozott struktúrákhoz.

„A jelentések irányvonala egyértelmű: már előre megkérdőjelezni a magyar választási rendszer demokratikus mivoltát, hogy utána lehessen mire fogni a baloldal vereségét” – emelte ki a központ.

Korábban írtuk

Kitértek arra is, hogy az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) „teljeskörű” választási megfigyelői missziója „az elfogulatlanságnak még a látszatára sem ügyel”. Példaként említették, hogy többször homályos megfogalmazásban, megbízhatatlan forrásokra alapozva íródott a dokumentum. Visszatérő forrásmegjelölés az „egyes beszélgetőpartnerek elmondták, hogy.”. Miközben a pár héttel ezelőtt megjelent „előzetes jelentésben” legalább mindig megjelölték az egyébként megalapozatlan, félrevezető állításoknál, hogy azokat baloldali pártoktól, újságíróktól vagy „civilektől” hallották.

A központ szerint a jelentés érthetetlen módon kritizálja a választási bizottságok összetételében az állítólagos „kormányzati túlsúlyt”, hallgatva arról, hogy az országos egyéni választókerületi választási bizottságokat (OEVB) a helyi önkormányzatok – köztük számos baloldali vezetésű – választják, ráadásul e testületekbe az ellenzéki pártok is küldhetnek tagokat. Ennek kapcsán megjegyezték, hogy éppen egy baloldali többségű OEVB szintén baloldali elnökét marasztalták el nemrég jogsértés miatt, ugyanis egyértelmű jelét adta pártpolitikai szimpátiájának, miközben a választott tagoknak elvileg függetlennek kell lenniük.

Mindemellett a jelentés sok dicséretet oszt ki az ellenzéknek és egyes „civil szervezeteknek”, ebben is egyoldalúság mutatkozik. A nők politikai részvételével kapcsolatban kiemeli az EBESZ, hogy az ellenzék több, nőket érintő programpontot mutatott be, de azt nem említi, hogy Magyarország történetében először választottak meg nőt köztársasági elnöknek a kormánypártok kezdeményezésére. Méltatják, hogy a baloldal listáján van cigány származású jelölt is, de hogy a kormánypártok listáján is van, az szóba se kerül. Kritizálják a jobboldali sajtót vagy a közösségi média jobboldalhoz kötődő szereplőit, de az ellenzékhez köthető közösségimédia-projekteket, sajtót, az azok által terjesztett hamis híreket meg se említik, miközben nyíltan dicsérnek egyértelműen a balliberális oldalhoz kötődő, nevükben „civil” kezdeményezéseket – fejtették ki.

Az Alapjogokért Központ szerint az EBESZ jelentésében csúsztatások is vannak. Nem említik például, hogy a veszélyhelyzet idején csak a járványkezeléshez szükséges mértékben van rendkívüli rendeletalkotási jogköre a kormánynak. Mindemellett az uniós források felfüggesztésének lehetőségéről vagy a „Stop, Soros!” törvénycsomagról részletesen írnak – jegyezték meg.

Kitértek arra is, a jelentés készítői még a „politikai reklám” és a „társadalmi célú reklám” jogi kategóriáit is keverik, az igazságszolgáltatás függetlenségének kritizálása közben pedig elfeledkeznek arról, hogy éppen a Kúria volt az, mely megakadályozta az egyik népszavazási kérdés hitelesítését.

Az EBESZ időközi jelentésének hanglejtése, stílusa és „vélhetően szándékolt csúsztatásai persze nem adnak okot csodálkozásra” – fogalmaztak, kifejtve: az ugyanis, hogy a szervezet – EU-s országok tekintetében „eddig példa nélkül álló módon” – úgynevezett teljeskörű választási megfigyelői missziót küldött Magyarországra, lényegében a nyílt társadalom hálózatának „köszönhető”. Az év elején ugyanis 20, ezen hálózathoz tartozó magyarországi „civil” szervezet, valamint 62 balliberális EP-képviselő „szólította fel az EBESZ-t minderre”. A vonatkozó döntést követően pedig kiderült, hogy a misszió úgynevezett központi csapatának nagy része szintén kötődik a Soros György által létrehozott alapítványi struktúrákhoz.

„Mindezek alapján joggal feltételezhető, hogy a misszió és az általa készített jelentések politikailag motiváltak. E motiváció pedig az, hogy már előre aláássák a választások legitim, demokratikus mivoltát, kétségeket ébresszenek a választási rendszer megbízhatósága kapcsán, hogy utána a baloldali ellenzéknek – vereség esetén – legyen mire mutogatnia” – fogalmazott írásában az Alapjogokért Központ.