Hirdetés

Fekete-Győr András (Momentum) arról beszélt, szeretné, ha Országgyűlésként működnének a képviselők, és tisztelni lehetne a Ház munkáját. Akik azonban kiüresítik az ott folyó munkát, nem tisztelik azt, a parlament tekintélye ezért megtépázódott, hiszen „az egyik oldal mindent megszavaz, a másik oldal mindent leszavaz” – értékelt.

„Mi hiszünk a parlamenti demokráciában, ezért is esküdtünk fel Magyarország szolgálatára” – fogalmazott.

Azt ígérte: nem fogja eltagadni az eredményeket és minden olyan javaslatot támogat majd a pártja, amely az ország jövőjét szolgálja, de a „bűnökre” is rámutatnak majd.

Történelmi tragédiának nevezte, hogy a magyar nemzet és az ország határai nem esnek egybe, ezért történhetett meg, hogy orosz bomba hullott magyarokra Kárpátalján – jelentette ki.

Korábban írtuk

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára arra emlékeztetett, hogy a Momentum politikusai pár hete még azon gondolkodtak, hogy bojkottálják az üléseket.

A többi közt azt kérte a párttól, hogy ha egy szomszédos országban magyar párt is indul a választáson, ne kampányoljanak ellene, így Erdélyben ne a román, hanem a magyar pártot támogassák. A háborúval kapcsolatban se tegyenek elhamarkodott kijelentéseket – folytatta.

Felelevenítette, hogy a Momentum elnöke korábban kizárta a koalíciót az MSZP-vel, és egykor „moslékkoalíciónak” nevezte az így esetlegesen létrejövő csoportosulást.

Azt is kérte, hogy ha már létrehoztak egy ilyen koalíciót, abban a 2010 előtti kudarcpolitikát ne képviseljék.