Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív, illusztráció
Hirdetés

Kósa Lajos kijelentette: az a cél, hogy hogy Magyarországon az önkormányzati kínálat életminőségben, szolgáltatásban érje utol 2030-ra az európai uniós önkormányzati szint átlagát. Ezzel szemben az ellenzék az Orbán-rendszer elleni fellépést, háborúskodást hirdet.

Az ország 3177 települése közül 828-on van Fidesz-KDNP-s jelölt a polgármesteri posztra, emellett 387 jelölt élvezi a kormánypártok támogatását – mondta.

Kósa Lajos szerint így teljesült a pártszövetség korábbi célja, hogy az emberek négyötöde szavazhasson jelöltjeikre, mert 8 millióan élnek a kormánypártok által támogatott jelölteket kínáló településeken.

Az ellenzéki polgármesterjelöltek száma ugyanakkor mindössze 128 – mondta.

Közölte: 160, tízezernél több lakosú település van Magyarországon, ebből 53-on valósult csak meg az ellenzéki összefogás, mindössze 31-en van közös ellenzéki polgármesterjelölt.

Ez azt jelenti, hogy a jelöltállításnál az ellenzék eredeti céljának még a 20 százaléka sem valósult meg – mondta Kósa Lajos.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere azt emelte ki, hogy hivatali idejének 9 éve alatt dinamikusan fejlődött a város és közösségi sikereket értek el. Példaként említette a Modern városok program megvalósuló elemeit és az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerését.

Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke szerint bizakodva készülhetnek az októberi választásra, hiszen jelentős beruházások valósultak meg például a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával: 100 településen 300 projekt készült el 45 milliárd forintból.