A politikus a feljelentés benyújtása előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: a napokban nyilvánosságra került felvételek felvetik annak gyanúját, hogy a fővárosi önkormányzat vezetői közül valaki vesztegetési pénzt fogadott el.

Hirdetés

A Volner Párt vezetője a baloldal által működtetett „maffiaszerű hálózatról” beszélt. A politikus szerint „a főpolgármester most már egy krónikus hazudozóvá vált”, Budapestre pedig visszatért a Demszky Gábor volt főpolgármester és helyettese, Hagyó Miklós nevével fémjelzett korszak, csak nagyobb összegek forognak kockán.

A főváros ingatlanvagyonát rohamosan élik fel Karácsony Gergelyék és a baloldali polgármesterek – tette hozzá Volner János, megjegyezve, hogy az előző vezetés által átadott 199 milliárdos tartalékból is alig maradt valami mára.

Kifogásolta azt is, hogy a főpolgármester nem a korrupció, hanem annak leleplezői ellen indított vizsgálatot, megjegyezve, „Karácsony Gergelyre mindig is ez az álságos magatartás volt jellemző”.

Korábban írtuk