Schmuck Erzsébet közölte: ugyancsak elvárják a kormánytól, hogy közpénzből ne támogasson olyan projekteket, amelyek csökkentik Magyarország zöldfelületeit, és munkahelyteremtésre hivatkozva „a Fidesz oligarcháinak gazdagodását” szolgálják.

Hirdetés

Az ellenzéki politikus szerint Tihanyi-félsziget természetvédelmi értékei veszélybe kerültek. Azt mondta, óriási „kormányközeli beruházás” kezdődik a félszigeten a Kisfaludy-program részeként, a Tihanyi Kastélyszálló és Tréning Központ megépítésére 8,6 milliárd forintot nyertek el.

Hozzátette: a természetkárosító beruházások, építkezések az elmúlt években felpörögtek a Tihanyi-félszigeten, és a szabálytalanságoknak kedvez a 2017-ben életbe lépett építési törvény. Azt mondta: ha szabálytalanságra derül fény, nincs példa arra, hogy az épületeket lebontanák, csak kiszabnak egy nagyobb bírságot, amit az építtetők bekalkulálhatnak a beruházás költségeibe.

A természetkárosításra példaként hozta, hogy ledózeroltak a félszigeten egy hegyet, a majdnem egyhektáros telken múlt év végéig szőlő, rét és gyümölcsös volt, most ugyanott óriási gödör található, amelyen egy csaknem 400 négyzetméteres lakófunkcióval is rendelkező mezőgazdasági épület lesz, pazar kilátással.

Korábban írtuk

A Tihanyi-félsziget erdői, szőlői, valamint a külső és a belső tó számos ritka növénynek és állatnak biztosítanak élőhelyet, a területnek különleges geológiai értéke is van. Ám ezek az egyedi pótolhatatlan természeti, történeti értékek „a pénz és a vagyon hatalmasainak” nem számítanak, és ebben a Fidesz-kormány is partnerük – emelte ki Schmuck Erzsébet.

A Balaton mindannyiunké!

A Balaton mindannyiunké, a Tihanyi-félsziget természeti értékeit lassan elpusztítja a NER

Gepostet von Schmuck Erzsébet am Mittwoch, 15. Juli 2020