Hirdetés

Az összeállításban látható, amint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke egy utcai fórum nézőjével kerül összetűzésbe és azt mondja neki: „azt javaslom magának, hogy nagyon gyorsan fogja be a száját és viselkedjen rendesen. Megértette? A hétszázát”.

A szóvivő felidézte, hogy a DK vezetője a parlamentben börtönnel is fenyegetőzött, majd egy felvétel tanúsága szerint Gyurcsány Ferenc egy felszólalásában azt mondja: „magukat is el fogják vinni, nem is olyan soká, egy év múlva, másfél év múlva.”

Ozsváth Kálmán szerint Karácsony Gergely is tud lekezelően beszélni az őt kérdező újságírókkal. Majd egy a főpolgármester egyik sajtótájékoztatóján készült felvétel látható, amin Karácsony Gergely azt mondja egy újságírónak, hogy szégyellje magát.

A szóvivő a Jobbik elnökét a videóban Gyurcsány bohócának nevezte, és bejátszott egy felvételt arról, amint Jakab Péter egy vidéki eseményén egy traktorossal száll vitába. Ozsváth Kálmán azt mondta, hogy Jakab Péter itt nemcsak fenyegette, hanem fel is jelentette azt a munkást, aki csak dolgozott volna.

Korábban írtuk

És ezek még csak szóbeli agresszív fenyegetések – mondta Ozsváth Kálmán, aki a Gyurcsány-korszakra emlékezteti a nézőket. Az összeállítás végén a 2006 őszi eseményekről láthatók felvételek, amelyeken rendőrök az utcán vernek, rugdosnak embereket.