Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben azt írták: a Gyurcsány-Bajnai-kormányok elvettek egyhavi fizetést a pedagógusoktól, „állandó létbizonytalanságban tartották őket, erkölcsi és anyagi megbecsülésüket a nullával tették egyenlővé”. A Fidesz-KDNP viszont 2010 óta több ütemben emelte a pedagógusok bérét és elkötelezett a pedagógusbéremelés folytatása mellett – tették hozzá.

Hirdetés

A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány a dolgozó emberekkel, a munkavállalókkal alkarja megfizettetni a válság árát, és az oktatást akarja feláldozni a válságkezelés oltárán.

A nagyobbik kormánypárt hangsúlyozta: a pedagógusok biztosan fognak kapni három egymást követő évben 10 százalékos béremelést.

Viszont, ha a baloldalon múlna, „már a pedagógusoknak is négyszeres lenne az áremelkedés”, nem védené őket semmilyen árstop és rezsicsökkentés, mert azokat a baloldal eltörölné – áll a közleményben.

Korábban írtuk