A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke pártpolitikai célokért kockára tenné még a magyar emberek biztonságát is.

Fotó: mti, archív, illusztráció

A nagyobbik kormánypárt arra reagált, hogy Gréczy Zsolt, a DK szóvivője pénteken azt követelte, számolják fel a Terrorelhárítási Központot (TEK) és helyezzék szakmai alapokra a terrorelhárítást.
    
A Fidesz-frakció az MTI-nek küldött közleményében erre válaszul azt írta: Európában állandósult a terrorveszély, a bevándorlás kezdete óta több mint háromszáz ember halt meg terrortámadásban, négyezerre becsülik „a migránsnak álcázott terroristák” számát, és a DK ilyen biztonsági helyzetben képes a terrorelhárítás megszüntetéséről beszélni.
    
Ha Gyurcsány Ferencen múlna, már elindult volna a kényszerbetelepítés, és a migránsok között „terroristák is szabadon letelepedhetnének Magyarországon” – fogalmaztak.

(MTI)