Fotó: MTI/Kovács Tamás, archív, illusztráció
Hirdetés

A nagyobbik kormánypárt arra reagált az MTI-nek küldött közleményében, hogy Varju László, a költségvetési bizottság DK-s elnöke szerdai sajtótájékoztatóján közölte: pártja nem támogatja a jövő évi költségvetési javaslat elfogadását, mert úgy látja, a kormány nem tud szembenézni az ország valódi problémáival.

A Fidesz erre válaszul hangsúlyozta: a 2021-es költségvetés azt szolgálja, hogy a koronavírus-járvány okozta károkból helyre tudjon állni a magyar gazdaság, megvédjék a vírus által veszélybe sodort munkahelyeket, új munkahelyeket teremtsenek, emellett több pénz maradjon a gyermekes családoknál, a nyugdíjasoknál, és továbbra is meg tudják védeni Magyarországot a bevándorlástól.

A gazdaság- és munkahelyvédelmi alapra 2500 milliárd forintot, a járvány elleni védekezésre 3000 milliárd, a gyermekes családokra 2300 milliárd, a 13. havi nyugdíj első ütemére 53 milliárd, a biztonságra és rendvédelemre pedig 953 milliárd forintot biztosítanak, és több pénz lesz az egészségügyre, az oktatásra, valamint az önkormányzatokra is – közölték.

Korábban írtuk

A kormánypárt szerint Gyurcsányék mindezt lenulláznák, és ott folytatnák, ahol abbahagyták. Kormányzásuk alatt tönkretették a magyar gazdaságot, megduplázták a munkanélküliséget, eladósították az országot, adóemelésekkel sújtották a családokat és a vállalkozásokat, elvettek egyhavi nyugdíjat, és „ha rajtuk múlna, nem a bevándorlás megállítására, hanem a bevándorlók betelepítésére költenének” – írták közleményükben.